Hirdetés

A feljutási rendszerről döntenek: ellenfélre vár a Szejke SK és a Marosvásárhelyi VSK

Eldől, kikkel játszik a feljutásért a székelyudvarhelyi csapat. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2020. június 08., 16:18

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) igazgatótanácsa kedden újabb videókonferenciát tart, amelyen megvitatják, hogy milyen rendszerben bonyolítják le a feljutási tornákat a női és a férfi mezőnyben.

2020. június 08., 16:18

Mint ismert, a szövetség három héttel ezelőtti ülésén befagyasztották a női és férfi élvonalbeli bajnokságokat, a másodosztályban viszont a pályán dől majd el a feljutó együttesek kiléte, méghozzá a nyolc-nyolc legjobb csapat, azaz a csoportok első két helyezettjeinek részvételével.

A feljutásról döntő tornák időpontja és helyszíne, illetve lebonyolítási rendszere viszont még kérdéses, ezt legkevesebb 30 nappal azután rendezik meg, hogy engedélyezik a teremben zajló edzéseket a csapatok számára. A klubok múlt héten elkezdhették a közös felkészülést, egyelőre szabadtéren, és várhatóan június 15. után térhetnek vissza a terembe, tehát az élvonalbeli tagságért rendezendő osztályozókat várhatóan július második felében tartják meg.

A sportági szövetség két változatot javasolt a döntő tornák lebonyolítására.

Az első szerint ötnapos lenne a küzdelem mind a női, mind a férfi mezőnyben, és két csoportot alakítanának ki, majd a négy továbbjutó csapat részvételével elődöntőket és döntőket rendeznének. A második szerint négy nap alatt egyenes kieséses szakaszban játszanák le a mérkőzéseket, a párharcok győztesei továbbjutnának a második körbe. A szövetség az első variánst részesíti előnyben, de kérdés, hogy az igazgatótanács tagjai végül miként szavaznak.

Hirdetés

A férfi másodosztályú bajnokság C csoportjában hibátlanul menetelt Székelyudvarhelyi Szejke SK az első változat szerint a 2-es csoportban szerepelne, a Magnum Botoșani, a CSM Medgidia és a Nagyszentmiklósi Unirea mellett, a második variáns szerint pedig a CSM Alexandriával mérkőzne meg. A női A osztály D csoportjában második helyezett Marosvásárhelyi VSK szintén a 2-es csoportban kapna helyet, ellenfelei a HCF Piatra Neamț, a Konstancai Neptun és a Dacia Mioveni lennének, vagy a Galaci CSM.

Az igazgatótanács napirendi pontjai között szerepel a Bukaresti CSM azon kérése is, hogy vonják vissza az előző ülésen meghozott döntést, miszerint az idény félbeszakításakor érvényes ranglistát vették figyelembe az élvonalbeli bajnokságok befagyasztásakor. A bukaresti klub közlése szerint a szabályzat alapján a versenybizottságnak lett volna joga végeredményt hirdetni, az igazgatótanács döntése pedig törvénytelen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!