Hirdetés

A csapatkapitányukért is küzdöttek, feljutást érő helyen a VSK Udvarhely

Komporály Attila megsérült, társai hozták a találkozót
Fotó: Beliczay László

2022. március 16., 21:15

Igazi parázs csatát nyert meg a VSK Székelyudvarhely a férfi A-osztály felsőházi rájátszásában. A Segesvári VSK elleni sikerével a második helyre jött fel a tabellán.

2022. március 16., 21:15

Szerdán délután hazai környezetben lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában, a Segesvári VSK látogatott a városi sportcsarnokba. Végre igazi meccshangulat volt – a vendégeket is elkísérte egy ötven fős szurkolótábor.

Hirdetés

Az együttesek a játéktéren egymásnak estek, az első félidőben hol az egyiknél, hol a másiknál volt az előny, egyikük sem tudott kialakítani kétgólosnál nagyobb különbséget. A pihenőkor is csupán egy volt közte, a segesváriak vezettek.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A második felvonásban sem változott sok minden. Többnyire a Sipos Lóránt által irányított házigazdák futottak, hogy rendre egálra hozzák az állást, ez pedig sikerrel tették.

A végjáték döntött, ahol érezhetően már több volt a hiba – a fáradtság és a koncentráltság számlájára lehet ezeket írni.

Az 52. perc valamelyest kulcsmomentum volt. Ekkor székelyudvarhelyiek csapatkapitánya, Komporály hetest értékesített, ezzel 27–27 lett. A visszafutásnál letapadt a kézilabdázó lába, így nem tudta folytatni. Csapattársai még találtak valahonnan plusz erőt, egy elcsípett labdával és egy értékesített büntetővel sikerült hozniuk a találkozót.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ezzel a három ponttal pedig jól áll a VSK Székelyudvarhely, a második helyre lépett. Ez a pozíció pedig az élvonalba való feljutást jelenti. Nem most, hanem a rájátszás legvégén.

Férfi kézilabda, A-osztály, felsőházi rájátszás, 6. forduló:

VSK Székelyudvarhely–Segesvári VSK 33–30 (16–17).
A hazaiak gólszerzői: Katona Tamás 9, Komporály Attila 6, Tófalvi Krisztián és Ferenczi Botond 4-4, Fekete Róbert 3, Jére Róbert, Hadnagy Lóránt és Angelo Tăuțean 2-2, Kónya Hunor 1.

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás, 6. forduló

Kézilabda másodosztály, 2021–2022, rájátszás

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
6
4
1
1
168-162
13
2
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
6
4
0
2
191-166
12
3
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
6
4
0
2
185-179
12
4
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
6
3
2
1
182-170
11
5
CSU Pitești CSU Pitești
6
3
1
2
172-168
10
6
Segesvári VSK Segesvári VSK
6
2
0
4
165-170
6
7
CS Medgidia Medgidia
6
1
0
5
175-189
3
8
Galaci CSU Galaci CSU
6
1
0
5
176-210
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!