Hirdetés

A címvédő véget vetett a magyar álmoknak

Fotó: MTI/Tóth Zsombor

Helyenként ugyan kissé megnehezítette Norvégia feladatát a magyar válogatott, de összességében egyértelmű vereséget szenvedett a címvédőtől a női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

2024. december 13., 20:23

Kiválóan menetelt a részben hazai rendezésű kontinenstornán a magyar nemzeti együttes, amely Debrecenben zsinórban hat győzelmet aratott a csoportkörben és a középdöntőben. Az utolsó mérkőzését viszont elveszítette Vlagyimir Golovin csapata a franciák ellen, így pénteken este a címvédő és olimpiai bajnok Norvégiával kellett megküzdenie a legjobb négy között Bécsben.

Nem volt jó előjel a magyarok számára, hogy az Eb-n kiemelkedően teljesítő kapus, Szemerey Zsófia combsérülés miatt nem játszhatott, valamint szintén egészségügyi gondok miatt Márton Gréta sem volt bevethető. Továbbá, a legutóbbi tíz egymás elleni meccsüket egyaránt a norvégok nyerték, a magyarok legutóbb tíz évvel ezelőtt tudták legyőzni riválisukat.

Hirdetés

Akárcsak a franciák ellen, ismét kissé görcsösen kezdett a magyar csapat, az első percekben az ellenfél három góllal (4–1) elhúzott.

Remek volt az iram, mindkét fél próbálta hamar befejezni a támadásait, a magyarok belelendültek a játékba, de az első félidő közepén a norvégok továbbra is őrizték az előnyüket (9–6).

Sokáig állandósult ez a különbség, majd a szünet előtt megtorpantak támadásban a norvégok, Janurik Kinga védéseinek köszönhetően hosszú percekig nem tudtak betalálni.

A magyar játékosok azonban ezt nem tudták kellően kihasználni, a pihenőig csak eggyel csökkentették a hátrányukat (13–11).

Jobban kezdte a második játékrészt is Norvégia, gyorsan négy találatra növelte az előnyét, majd a 40. percben már öttel, 19–14-re vezetett.

A magyarok erre már nem tudtak reagálni, a veterán Katrine Lunde parádézott a norvég kapuban, így a hajrához közeledve a címvédő nyolc góllal (24–16) meglépett.

Ezzel el is dőlt az összecsapás érdemi része, a magyar játékosoknak nem volt esélyük visszazárkózni, a végéig megmaradt ez a különbség, és 30–22-es vereséget szenvedtek.

Elmaradt a bravúr a magyar válogatottól, így vasárnap 16 óra 15 perctől a bronzmérkőzésen bizonyíthat, ellenfele a pénteken 21.30-tól kezdődő második elődöntő után derül ki, amikor Franciaország és Dánia találkoznak.

Női kézilabda, Európa-bajnokság, elődöntő:

Magyarország–Norvégia 22–30 (11–13).
Magyarország:
Böde-Bíró – Győri-Lukács 4, Klujber 5, Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl. Csere: Janurik – Papp N., Simon P. 4, Bordás, Petrus, Tóth Nikolett 3, Juhász G. 2, Faluvégi D. Szövetségi kapitány: Vlagyimir Golovin.
Norvégia: Katrine Lunde – Hovden 5, Skogrand 3, Brattset 2, Breistöl, Sanna Solberg 2, Reistad 7. Csere: Solberg-Oesthassel – T. Rushfeldt 5, Bakkerud, Aardahl 4, L. Rushfeldt, Herrem 2. Szövetségi kapitány: Thorir Hergeirsson.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!