Elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot és a Brassói Coronánál folytatja Részegh Tamás – jelentette be közösségi oldalán a Cenk alatti együttes. A válogatott támadó elmondása szerint szükségét érezte a környezetváltásnak.
Feltűnő, hogy a következő szezonra készülve a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának háza táján nagyon kevés a játékosmozgás. A többi együttesnél sorra jelentik be az új igazolásokat, míg a kék-fehéreknél inkább távozók vannak, mintsem érkezők.
Összesen 42 csapat jelezte részvételi szándékát a romániai utánpótlás-jégkorongbajnokságok következő kiírására. Az U13-tól U20-ig terjedő korosztályokban számos új együttes nevezett, köztük székelyföldi egyesületek is.
Folyamatosan érkeznek a hírek az új igazolásokról és szerződéshosszabbításokról a jégkorong Erste Ligában, miközben a csapatok próbálnak alkalmazkodni a következő idény új szabályaihoz. Van, ahol már összeállt a keret, máshol még zajlik az építkezés.
Csatárral erősítette meg keretét a Steaua hokicsapata. A bukaresti együttes bejelentette a gyergyói nevelésű, legutóbb a Galac színeit erősítő Benedek Roland leigazolását.
A következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklubnál marad Salló Alpár. A kék-fehérek meghatározó védőjének szerződéshosszabbítását csütörtök délelőtt jelentette be az együttes a közösségi oldalán.
A Csíkszeredai Sportklub után a Brassói Coronánál bizonyíthat Adorján Attila, akit tavaly az Erste Liga legjobb kapusának választottak. A válogatott hálóőr döntésében családi szempontok is szerepet játszottak.
Változás a Gyergyói Hoki Klub keretében: négy év után távozik Sébastien Sylvestre, míg az amerikai Dallas Gerads szerződést hosszabbított, és a következő szezonban is a piros-fehérek játékosa marad.
Szerződést hosszabbított Fodor Csanáddal – jelentette be hétfő délelőtt közösségi oldalán a Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek egyik alapemberének számító támadó a következő idényben is marad a csapat kötelékében.
Gőzerővel zajlik az átigazolási időszak a jégkorong Erste Ligában: a csapatok építik a keretüket, új igazolásokat, hosszabbításokat jelentenek be, és igazodnak a 2025–2026-os idény új szabályaihoz – noha a szezon első korongbedobására még várni kell.
Továbbra is a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának csatárosorát erősíti Antonín Honejsek: a klub pénteken délelőtt hivatalosan bejelentette, hogy meghosszabbította a cseh támadó szerződését.
A Sportklub egyik legmeghatározóbb támadója, Rokaly Szilárd is elbúcsúzik Csíkszeredától, és a következő szezont már a Brassói Corona színeiben kezdi meg. A román válogatott csatár új kihívásokat keres, és ütőképes idényt vár új klubjától.
A Csíkszeredai Sportklub védelme továbbra is stabil alapokra épülhet: a klub szerdán délelőtt hivatalosan bejelentette, hogy meghosszabbította Ferencz-Csibi Róbert szerződését.
Fiatal, székelyföldi származású tehetséggel bővült a Bukaresti Steaua jégkorongcsapatának kerete: a 21 éves Antal Dániel a 2025–2026-os idényre szerződött a fővárosi gárdához, ahol Örs Adorján és Cătălin Capșa mellett kapusposzton erősíti a piros-kékeket.
A Gyergyói Hoki Klub bejelentette, hogy a 2025/2026-ös idényre nem hosszabbít szerződést négy játékosával. Mag Dávid Örs, Evan Wardley, Sami Moilanen és Karolus Kaarlehto sem a piros-fehéreknél folytatja.