A gyergyószentmiklósi Kozma Zsoltot tavaly köszöntötte a csapat és a szurkolók, mert ő lett az első olyan játékos a gyergyói jégkorong történetében, aki több, mint 500 mérkőzést játszott piros-fehérben.
Kozma a 2007–2008-as szezonban került be a Progym felnőtt csapatának keretébe, és azóta csak a gyergyóiak csapatában szerepelt. Az Eliteprospects jégkorong statisztikai portál adatai szerint 694 mérkőzésen lépett jégre a Progym és a GYHK színeiben, de ebben nem szerepelnek például a Gyilkostó Kupa, és más, különféle hivatalosan nem jegyzett tornák, így biztosan kijelenthető, hogy több, mint 700 meccsen szerepelt szülővárosa csapatában.
Legnagyobb sikere természetesen egyben a gyergyói jégkorong legnagyobb eddigi eredménye, azaz az Erste Liga megnyerése. A GYHK Facebook oldalának nyilatkozva gy fogalmazott:
„Sikerült valóra váltsam saját álmomat, ami egyben sok más gyergyói álma is volt. Megnyertük az Erste Ligát és más szép sikereket is elértünk. Hogyha visszagondolok, hogy milyen körülmények között kezdtem a felnőtt jégkorongozást, és mi van most, amikor befejezem, óriási a különbség.
Kozma beszélt arról is ,hogy számára melyek a legkedvesebb emlékek, illetve a legkiemelkedőbb eredmények.
„Nyilván első helyen az Erste Liga bajnoki cím áll, de van két olyan romániai bronzérem is, ami az akkori viszonyok közt felért számunkra egy bajnoki címmel. A Steaua elleni akkori derbik, vagy az utóbbi években a Sportklub elleni székely rangadók mindig emlékezetesek maradnak számomra” – fejtette ki véleményét az együttes rekordere.
Kozma egy pillanatig sem szakadt el a jégkorongtól. Máris elkezdett a szakmai stábban dolgozni a GYHK U21-es csapatánál, ahol Daradics Csaba mellett másodedzőként vállal szerepet a romániai felnőtt bajnokságban és a magyarországi U21-es pontvadászatban játszó csapatnál.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!