Bátran kezdett pénteken a Sapientia Bukarestben, és a negyedik percben Farkas találatával meg is szerezte a vezetést. Sokáig nem volt előnyben, hiszen a Steaua rögtön kihasználta első emberelőnyét, Timaru egyenlített, majd az első szünet előtt Kubat révén fordított a házigazda.
A második játékrészben négyszer is emberelőnyben játszhatott a Sapientia, végül a negyediket sikerült kihasználni, Péter egyenlített. A szünet előtt emberhátrányba került a fiatalokból álló együttes, Dollemont büntetése a harmadik harmadban is folytatódott, ezt pedig rögtön kihasználta a Steaua, Diaconescu ismét előnybe hozta a bakákat.
Innen már nem tudott talpra állni a Sapi, kapott még egy találatot, Ascseulov lőtte a negyedik hazai gólt. Ezután mindkét oldalra érkeztek a kiállítások, a Steaua pedig ismét kihasználta saját emberelőnyét, Dvorak gólja lezárta a lényegi kérdéseket.
Az utolsó öt perc kezdetén kettős emberhátrányba került a Sapi, és ezt is büntette a Steaua, Dvorak állította be a 6–2-es végeredményt.
Jégkorong román bajnokság, alapszakasz
Bukaresti Steaua–Sapientia U23 6–2 (2–1, 0–1, 4–0).
Gólszerzők: Timaru (6.), Kubat (17.), Diaconescu (41.), Ascseulov (42.), Dvorak (53., 57.), illetve Farkas (4.), Péter (33.).
Kiállítások: 14–14 perc.
Kapura lövések: 52–18.
Ahogy várható volt, a nap másik meccsén a Bukaresti Red Hawks kiütéses győzelmet aratott a Sportul Studențesc felett.
Bukaresti Red Hawks–Sportul Studențesc 16–2 (3–0, 7–0, 6–2),
gólszerzők Moore (2.), Szkacskov (14.), Constantin (16., 52.), Popa (22., 34., 45.), Kovács (24., 28.), Agafonov (33.), Hildebrand (35.), Jakob (39.), Munteanu (40., 44.), Nectarie (44.), Hinz (47.), illetve Mazilu (49.), Sendrea (51.).
Kiállítások: 6–6 perc.
Kapura lövések: 88–15.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 10 | 8 | 0 | 0 | 2 | 65-13 | 24 |
2 | Brassói Corona Brassó | 8 | 7 | 0 | 0 | 1 | 48-19 | 21 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 7 | 5 | 0 | 0 | 2 | 62-15 | 15 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 4 | 0 | 0 | 4 | 54-24 | 12 |
5 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 5 | 3 | 0 | 0 | 2 | 35-12 | 9 |
6 | Galaci CSM Galac | 7 | 2 | 0 | 1 | 4 | 7-38 | 7 |
7 | Bukaresti Red Hawks Red Hawks | 5 | 2 | 0 | 0 | 3 | 27-18 | 6 |
8 | Sapientia U23 Sapientia | 7 | 0 | 1 | 0 | 6 | 16-44 | 2 |
9 | Sportul Studențesc Sportul | 7 | 0 | 0 | 0 | 7 | 8-139 | 0 |
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!