HIRDETÉS

Vereséggel mutatkozott be a GYHK új vezetőedzője

Csak a szépítésre futotta a GYHK erejéből. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos

2018. december 06., 21:30

Hiába próbálkozott többször a gólszerzéssel a Gyergyói Hoki Klub, csütörtökön este hazai pályán kikapott a Brassói Coronától. Ez volt a svéd Mikael Tisell első mérkőzése a GYHK kispadján.

2018. december 06., 21:30

Hatpontos meccs várt a GYHK-ra és a Coronára, hiszen a mérkőzés végeredményét az Erste Liga alapszakasza mellett beleszámították a romániai bajnokságba is.

Jól kezdett a házigazda, az első harmadban ellenfelénél többször próbálkozott a gólszerzéssel, azonban emberelőnyben sem tudta feltörni a brassói védelmet.

A Corona viszont negyedóra játék után első emberelőnyös helyzetét gólra váltotta.

A sorminta a második harmadban is folytatódott, a GYHK próbálkozott többször, a gólokat viszont a Corona szerezte, előbb egy újabb emberelőnyös helyzetből talált be, majd egyenlő létszámnál is mattolta a hazaiak védelmét, 35 perc játék után már 3–0-ra vezetett a Cenk alatti együttes.

A második harmadban Makszim Vesutkin révén szépített a GYHK.

Az utolsó játékrész elején ismét emberelőnybe került a GYHK, Pavel Vorobjev pedig ki is használta a lehetőséget, és bő negyedórával a vége előtt egyre olvadt a gyergyóiak hátránya. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a jégen. Az utolsó percben a hazaiak frissen kinevezett vezetőedzője, a svéd Mikael Tisell lehozta kapusát, hogy emberfölényben próbálják kiharcolni az egyenlítést.

Ez nem sikerült, sőt Roberto Gliga eldöntötte a pontok sorsát, bebiztosítva a Corona 4–2-es sikerét.

Mestermérleg

Mikael Tisell, a GYHK vezetőedzője. „Egyedüli dolog, ami miatt csalódottságot érzek az, hogy nem sikerült egy vagy akár három pontot szereznünk. A látottakkal elégedett vagyok, nagyon jól játszottunk a teljes hatvan percen át.

Egyáltalán nem volt ez egy reális eredmény, számtalan gólszerzési lehetőséget kialakítottunk. Az első benyomásom nagyon jó itt a csapatnál, nagyon jó érzéseim vannak.

Úgy gondolom, jó munkát tudunk végezni a fiúkkal. Ahogy többet dolgozunk majd együtt, azt remélem, hogy egyre jobbak és jobbak leszünk.”

Greg Lindqvist, a Brassói Corona vezetőedzője. „Nem volt egy jó meccs, nem játszottunk jól,

de az első két emberelőnyünket sikerült kihasználnunk, és ezzel tudtuk megnyerni a mérkőzést.

Nem a mi napunk volt, sok hibát vétettünk, főként védekezésben, esélyt adva az ellenfélnek. De a lényeg, hogy megvan a három pont az Erste Ligában és a romániai bajnokságban is. Annak pedig külön örülök, hogy ebben az alapszakaszban nem kell többé erre a nagyon hideg jégpályára jönnünk.”

HIRDETÉS

A GYHK-ra még egy mérkőzés vár idén az Erste Ligában, pénteken 18.30-kor a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 2–4 (0–1, 1–2, 1–1).
Gólszerzők: Makszim Vesutkin (37.), Pavel Vorobjev (45.), illetve Daniel Tranca (15.), Cody Carlson (29.), Roberto Gliga (35., 60.).
Kapura lövések: 43–33.
Kiállítások: 6–6 perc.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!