HIRDETÉS

Vereséggel indult a GYHK második magyarországi túrája

Az edzőváltás még nem hozott előrelépést a Gyergyói HK-nak
Fotó: Vaduva István/GYHK

2019. október 04., 22:30

Nem volt tapasztalható a Gyergyói HK-nál az edzőváltás haszna a Leif Strömberg utáni első mérkőzésen. A piros-fehérek a Fehérvári Titánok vendégeként kaptak ki 4–3-ra.

2019. október 04., 22:30

A nyolcadik percig kiegyenlített volt a játék képe, az egyik oldalon Gyenes, a másikon Cooke is nagyokat kellett védjen, hogy megőrizze hálóját a góltól.

Aztán kettős emberhátrányba került a GYHK, és ezzel a lehetőséggel éltek is a fehérváriak.

HIRDETÉS

A gólra Tendler még válaszolni tudott, és rögtön ezután akár a vezetést is megszerezhették volna a gyergyóiak, első emberelőnyüket azonban nagyon elrontották. Balogh csapott le egy rossz passzra, Cooke kapujáig száguldott, és visszaszerezte a Titánoknak az előnyt.

A második harmad kifejezettem jól indult gyergyói szempontból, hiszen Constantin egyenlített. Aki nem a helyszínen nézte a meccset, hanem a közvetítést követte, annak úgy tűnt, a korcsolyájáról pattant a kapuba a korong, de nem szándékos rúgás miatt. A bírók is ezen tanakodtak, és hosszú percek után középre mutattak, így megadták a találatot.

Ezúttal 8 percet tartott a döntetlen, és ezalatt a GYHK is igyekezett megszerezni a vezetést, de a próbálkozások sorra kimaradtak. A Titánok kerültek ismét előnybe, Zion lövését nem tudta hárítani az egyébként nagyszerűen védő Cooke.

Az utolsó húsz percre az újabb egyenlítésért jött ki korábbi segédedzőből ideiglenesen vezetőedzővé előléptetett Christopher Hamell együttese, de nem ez történt. Campbell használt ki egy megingást és már kettővel vezetett a fehérvári csapat. Tendler még faragott a hátrányból,

de a nagy nyomás ellenére újabb egyenlítés már nem jött össze a gyergyóiaknak, 4–3–ra a Fehérvári Titánok nyertek.

A gyergyóiaknak nincs sok ideje rágódni a vereségen, szombat este Budapesten, a Tüskecsarnokban a Hokiklub Budapest vendégeként lépnek jégre.

Erste Liga alapszakasz
Fehérvári Titánok– Gyergyói Hoki Klub 4–3 (2–1, 1–1, 1–1)
Gólszerzők:Dézsi (9.), Balogh (18.), Zion (30.), Campbell (46.), illetve Tendler (16., 58.), Constantin (22.).
Kapura lövések: 45–38
Büntetőpercek: 8–8

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!