Gyorsan jött az első gyergyói emberelőny és annak a kihasználása sem váratott magára sokáig, Vincze volt jó helyen és lőtt pontosan. Még az első harmad közepe előtt egyenlítettek a Jegesmedvék, Djumic talált be Rinne ketrecébe, de három perc múlva ismét a hazaiaknál volt az előny, Császár volt eredményes.
Nemsokára 2–2 lehetett volna, Stuart egy a kapu mögül a palánkról visszapattanó korongot vert a kapuba. De a gyergyói stáb challenge-t kért, hiszen lesnek látták az akciót és a videózás után bebizonyosodott, hogy a gólhelyzetet valóban szabálytalanság előzte meg.
Az egyenlítés viszont csak tolódott, de nem maradt el, a második harmad 5. percében Csollák lőtt a hosszúba egy gyors miskolci támadást lezárva.
Egy nagy oda-vissza rohanássá alakult a meccs, helyzetek mindkét oldalon, látványos akciók és stabil kapusteljesítmények jellemezték.
A harmad derekán változott újra az állás, Vincze passzolt a kapu elé, és ő kapta vissza a korongot a kapuvas mellett, amivel harmadszor is vezetett a GYHK. Ezt követően teljes két percig kettős emberhátrányban védekezett a Gyergyói Hoki Klub és Rinne vezérletével sikerült is túlélni ezt a nagyon nehéz időszakot.
Majd, ahogy kiegészültek a hazaiak Gerads tette bele a botját Szabó lövésébe és ezzel Tóthot becsapva 4–2-re alakította az állást.
Hullámzó volt a harmadik harmad is, ahol Bodó zárhatta volna le a nyílt kérdéseket, de szólóját kihagyta, és ezzel szemben mindjárt utána Csiki egygólosra faragta a különbséget. Ez három és fél perccel a vége előtt történt, és a miskolciak azonnal le is hozták a kapusukat.
Nehéz perceket ért meg a GYHK, de sikerült kibekkelni a maradék időt.
Végül 4–3-ra nyert Markus Juurikkala csapata, és négy vesztes meccs után szerzett újra pontokat az Erste Ligában. Vasárnap a Dunaújváros ellen összeköthet két győzelmet.
| 2026. 01. 09. 18:30 | Brassói Corona Corona | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 9-3 | |
| 2026. 01. 09. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 6-3 | |
| 2026. 01. 09. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4-3 | |
| 2026. 01. 09. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-2 | 2-3 |
| 2026. 01. 11. 17:00 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-0 | |
| 2026. 01. 11. 17:30 | Brassói Corona Corona | Újpesti TE UTE | 5-2 | |
| 2026. 01. 11. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | DVTK Jegesmedvék DVTK | 1-4 | |
| 2026. 01. 11. 18:30 | Debreceni EAC DEAC | Budapest JAHC BJAHC | 5-5 | 5-6 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Corona | 28 | 21 | 1 | 1 | 5 | 126-80 | 66 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 28 | 19 | 1 | 0 | 8 | 119-67 | 59 |
3 | Újpesti TE UTE | 28 | 16 | 2 | 0 | 10 | 104-79 | 52 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 27 | 12 | 3 | 6 | 6 | 103-74 | 48 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 28 | 11 | 3 | 2 | 12 | 83-78 | 41 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 28 | 10 | 1 | 2 | 15 | 80-93 | 34 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 27 | 7 | 4 | 4 | 12 | 83-89 | 33 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 27 | 7 | 1 | 3 | 16 | 71-111 | 26 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 27 | 3 | 2 | 0 | 22 | 64-162 | 13 |
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!