Megérkezett minden idegenlégiós, utolsóként Makszim Szamankov kapus csatlakozott a kék-fehérek keretéhez, így a csíki hokicsapat teljes kerettel készül a szeptember végi rajtra. Jason Morgan és Hozó Levente edzők hétfőn délelőtt vezényelték az első hazai jégedzést, amelyen 26 játékos vett részt, közülük hárman kapusok.
„Fel vagyunk készülve a rajtra, már amennyire a körülmények engedték. Lelkiismeretesen dolgoztak a fiúk, de sajnos a romániai szakhatóságok nem engedélyeztek egyetlen edzőmeccset sem, így felkészülési találkozó nélkül vagyunk kénytelenek elutazni a szeptember végi magyarországi turnénkra. A tervek szerint két hétre megyünk, hét magyarországi összecsapásunk lesz szeptember végén, illetve október elején” – mondta el Hozó.
– folytatta a szakember, aki szerint egy különleges Erste Liga kezdődött el, amit – úgy tűnik – nagyban befolyásol majd a koronavírus-járvány alakulása.
Sprencz István, a Sportklub menedzsere elmondta, hogy nem egyszerű eleget tenni az egészségügyi hatóságok és a sportminisztérium követelményeinek, megtesznek mindent, hogy a felnőtt, a gyerek és az amatőr csapatok is jégre léphessenek.
– fűzte hozzá Sprencz.
Hodos Lászlót, a Csíkszeredai Sportklub elnökét Bukarestbe hívatta a sportminiszter, hogy a Román Jégkorongszövetség vezetőivel közösen megoldást találjanak, kidolgozzanak egy forgatókönyvet a román hokibajnokság elindítására.
Jó hír, hogy újra hazai környezetben, a Csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán készülhetnek az ifjúsági hokicsapatok, a Csíkszeredai ISK korosztályos együttesei is. Márton Simon, a sportiskola igazgatója kifejtette, hogy eddig Karcfalvára ingáztak a gyerek- és ifjúsági gárdák, ettől a héttől viszont már a Vákáron készülhetnek a kicsiktől egészen az U18-asokig.
„Sikerült pénzt szerezni, ki tudjuk fizetni szeptemberre és októberre a jégdíjat” – hangsúlyozta Márton.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!