Miután Malcolm Cameron vezetőedzővel hosszabbítottak, és érkezett Szilassy Zoltán másodedzői és videoelemzői szerepkörbe, most egy újabb szakember szerződtetését jelentette be a GYHK. Jukka Kontsas feladata lesz Ruczuj Gellért, Szakács Szabolcs és Jordon Cooke védési hatékonyságának javítása, fejlesztése.
A 37 éves Kontsas a MAC Újbuda együttesétől érkezik Gyergyóba, és jól ismert számára az Erste Liga világa. A MAC szlovákiai extraligás szereplése előtt kétszer a Miskolccal, egyszer a MAC együttesével is Erste Liga (illetve MOL Liga) győzelemhez segíthette a kapusokat, és a csapatokat. Magyarország felnőtt és utánpótlás válogatottjainál is meghatározó szerepe volt, az elmúlt szezonban pedig hazája, Finnország U18-as női nemzeti együttesének kapusait is rábízták. A MAC-nál taktikai elemző szerepkört is betöltött, és ezt folytatja Gyergyóban is.
Amint a GYHK közleményében beszámol, az edző a gyergyószentmiklósi utánpótlás csapatok kapusaival is foglalkozik majd, de hasonló munkakört fog betölteni a gyergyóiak testvérklubjának számító, jégkorong utánpótlás nevelő egyesülettel, az Érden működő Kárpáti Farkasoknál is.
Az új stábtag augusztusban az Érden sorra kerülő edzőtáborban csatlakozik a Gyergyói Hoki Klub keretéhez.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!