A 26 éves Saari a hatodik hátvédje és a harmadik finn játékosa a Szilassy Zoltán–Góga Attila edzőpáros által irányított GYHK 2021–2022-es csapatának, és amint a klub Facebook oldalán megjelent bejelentésben is olvasható, arra számítanak, hogy a védelem stabilitását növeli majd.
A 192 centi magas, 97 kilós balkezes bekk ismerős lehet a székelyföldi szurkolóknak is, hiszen a 2018–2019-es Erste Liga szezonban a Vienna Capitals II egyik erőssége volt, 52 mérkőzésen 25 pontot szerezve.
A jégkorongozó végig járta a finn utánpótlás válogatottakat, játszott az U17-esek számára szervezett ifjúsági olimpián és draftolta őt a St Louis Blues, felnőttként pedig a finn első- és második ligában, a francia és norvég elitben is szerepelt többek közt. A Jokerit színeiben kipróbálhatta magát kilenc mérkőzés erejéig a KHL-ben, és játszott a Spengler Kupán, a Vienna Capitals csapatával pedig a Bajnokok Ligájában is.
A gyergyóiak kerete jövő héten találkozik, hazai pályán kezdik meg a jeges felkészülést.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!