Komoly kihívás előtt áll a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U18-as csapata, hiszen a 2026–27-es szezonban Szlovákiában, a K-Classic 1. Ligában mérettetik meg magukat. Az új sorozat minden szempontból szintlépést jelent a Székelyföldi Jégkorong Akadémia számára, a magasabb színvonalú mérkőzések pedig várhatóan jelentősen hozzájárulnak a fiatalok fejlődéséhez.
A csapat gerincét olyan játékosok alkotják, akik az előző idényben még U16-os korosztályban szerepeltek. 2025 decemberében az SZJA U16-os együttese nemzetközi tornát nyert Kanadában, néhány hónappal később pedig magyar bajnoki döntőt játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen. A csapat jelentős része most korosztályt váltott, és U18-ban már egy újabb szintet kell megugrania.
Tódor Krisztián és Részegh Zsolt együttesének mintegy kétharmada elsőéves lesz az U18-as korosztályban, ráadásul teljesen új közegben kell majd helytállni.
A szlovák bajnokság ugyanakkor éppen azt a lehetőséget biztosítja számukra, hogy egy rendkívül fejlett hokikultúrában, magas színvonalú ellenfelekkel szemben gyűjtsenek tapasztalatot.
Az SZJA az 1. Liga keleti csoportjában kezdi meg szereplését. A sorozat a szlovák korosztályos versenyrendszer második legerősebb U18-as divíziója az Extraliga mögött.
A székelyföldi csapat az alapszakaszban az Eperjesi Slavia, a Bántfai Mládez HC 46, a Kassai HK Srsne, a Vranói HC Bulls, a Késmárki MHK, a Tőketerebesi MSKM, a Lőcsei HK Spis Indians, a Krynica-Zdrój-i KTH és az Eperjesi HC ellen lép jégre, valamennyi együttessel két alkalommal találkozik. Az előzetes tervezet szerint a bajnokság szeptember 5-én rajtol, a pontos programot még nem hozták nyilvánosságra.
A szlovákiai szereplés előtt Tódor Krisztián vezetőedző beszélt a felkészülésről és az új kihívásokról. „A csapat nagyon jól beleállt a munkába, motiváltak a fiúk. Az is plusz hajtóerőt jelent számukra, hogy új közegben próbálhatják ki magukat. A szlovákiai szereplés mindenkinek komoly kihívást jelent majd, a menedzsmenttől kezdve az edzői stábon át egészen a játékosokig. Arra számítok, hogy a bajnokság technikai és taktikai szempontból is magas színvonalú lesz, ami nagyban hozzájárulhat játékosaink fejlődéséhez” – nyilatkozta a vezetőedző.
Az SZJA U16-os csapata a 2026–27-es idényben is a magyar kiemelt akadémiákkal azonos csoportban szerepel a magyar bajnokságban, ahol az előző szezonban ezüstérmet szerzett. A keret itt is jelentősen átalakult, a tavalyi együttes meghatározó része fellépett U18-ba, helyükre az U15-ös csapatból fiatal jégkorongozók érkeztek.
Az elitképzés előszobájának számító U15-ös együttes a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Carpathian Junior Hockey League-ben (CJHL) méretteti meg magát.
Az U16-os csapat szaknmai stábját Antal Norbert vezetőedző, Szabó Dávid másodedző, és Antal Szilamér erőnléti tréner alkotja, míg az U15-ös csapatot Galusnyák Botond és Tamás Nándor vezeti majd. A kapusedzői feladatokat mindhárom korosztályban Farkas Tamás végzi, míg a felszerelés-menedzseri teendőket Sántus Norbert látja el.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!