A tesztelés a divízió II-es, III-as és IV-es tornákon zajlik majd 2026 februárjában, illetve áprilisában, a szervezet sportbizottságának javaslata alapján. A jelenleg érvényes lebonyolítás szerint a csoportokban mind a hat csapat játszik egymással, az így kialakult tabella alapján az első, illetve az első két helyezett jut egy osztállyal feljebb, az utolsó pedig kiesik.
A tesztversenyeken – élesben – a hat csapatot két hármas csoportba sorolják az úgynevezett „kígyó”, más néven „szerpentin” elv szerint. A világranglista alapján az adott hatos legjobbja, valamint a negyedik és az ötödik helyezett kerül az A csoportba, míg a második, harmadik és hatodik legjobb a B csoportba.
Az A csoport csapatai a B csoport együtteseivel játszanak, és fordítva, így minden gárda három-három mérkőzést vív az alapszakaszban. A kialakuló tabella alapján az A csoport első helyezettje az A csoport másodikjával, míg a B csoport elsője a B csoport másodikjával találkozik az elődöntőben. Az elődöntők győztesei a döntőben küzdenek meg a feljutásért, a vesztesek pedig a bronzmérkőzést játsszák le. Az A3 és a B3 kétmérkőzéses párharcot vív a bennmaradásért, amelynek vesztese kiesik.
Az új lebonyolítású tornákon – akárcsak jelenleg – minden csapat öt mérkőzést játszik hét nap alatt, vagyis a módosítás nem jár extra játéknapokkal és nem növeli a rendezési költségeket. Az IIHF sportbizottságának reményei szerint a változtatás révén fokozódik a „bajnoki hangulat”, a tornák végén döntő mérkőzéssel.
Amennyiben a 2026-os három tesztviadalon beválik az új rendszer, az IIHF a jövőben valamennyi hatcsapatos divíziós világbajnokságon alkalmazná azt.
A magyar felnőttválogatottak közül a férfi az elitben szerepel, a női válogatott pedig a divízió I/A-ban, így egyiküket sem érinti a módosítás. A romániai felnőtt férfi válogatott a divízió I/B-ben érdekelt, a romániai felnőtt női válogatott pedig a divízió III/A-ban, utóbbi esetében már az új lebonyolítást alkalmazhatják.
Az összeomlás szélén áll a Ceahlăul Piatra Neamț együttese, több alapembere elhagyta az anyagi gondokkal küzdő klubot és félő, hogy visszalépni kényszerülnek a labdarúgó 2. Ligából. A csapat gólgyárosa Sepsiszentgyörgyre igazolt.
Minden jel arra utal, hogy a Sepsi OSK egyik ígéretes saját nevelésű labdarúgója a téli szünetben a váltás irányába mozdult el. Nistor Ákos jelenleg a magyarországi Kecskeméti TE együttesével készül, a jövője viszont még nem dőlt el.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Karácsony és szilveszter között, hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 21. alkalommal megtartott falutízesek hagyományos jégkorongcsatája, a Csíkdánfalva Kupa.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!