Szombaton délelőtt az új jégkorongcsapat a Bukaresti Steauával gyakorol, és erre meghívják az érdeklődőket is, akik először láthatják jégen az új játékosokat, és azt is, hogy az elmúlt hónapokban a gyergyói jégkorongozók miként fejlődtek Trofimov és Donika edzők kezei alatt.
A délelőtt 10 és 12 között zajló eseményen már jelen lesz a teljes keret. A szervezők javasolják az érdeklődőknek, hogy nézzenek szét a csarnokban is, hiszen az elmúlt hónapok munkájának eredményeként számos változás történt.
Déli 12 órakor pedig a csarnok előtt közönségtalálkozóra várják a szurkolókat, illetve mindenkit, aki kíváncsi a csapatra.
Lehetőség van a játékosok megismerésére, beszélgetésre, közös fotók készítésére is. És egy érdekes újdonsággal is találkozhatnak a résztvevők:
jelen lesznek a GYHK női jégkorongcsapatának tagjai is.
Merthogy női csapata is lesz a klubnak – jelentették ki. Az eseményre a belépés ingyenes.
A Gyergyói Hokiklub ismét olyan játékos érkezését jelentette be, aki a jégkorong világelitjéhez tartozik. Hogy ilyen sportolók játszanak piros-fehérben, hihetetlen fantazmagóriának tűnt még pár hónapja.
Mégis igaz, az új Erste-ligás csapat játékosa lett Dimitrij Pesztunov. A 33 éves center Oroszország színeiben U20-as világbajnokságot nyert, és abban az évben a Phoenix Coyotes draftolta.
Orosz bajnokságot nyert a Metallurg Magnitogorszk csapatával és a Dinamo Moszkva színeiben kétszeres KHL-győztes volt (2011–2012-ben és 2012–2013-ban). Eddigi karrierje alatt Oroszország elitligájában jégkorongozott, ahol 849 meccsen lépett pályára (ezek közül 104 playoff-összecsapás), és 311 pontot ért el.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!