Jens Brändström munkáját értékesnek tartották a mérkőzéseit Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán játszó székelyföldi egyetemista csapatnál. „A rendkívül sikeres Jens Brändström helyét egy másik skandináv szakember, Per Lundell veszi át a 2023-24-es szezon kezdetén.
Per Lundell tekintélyt parancsoló játékosi pályafutást tudhat maga mögött, ugyanis hosszú éveken keresztül játszott a svéd legerősebb ligában, az SHL elődjének számító Elitserienben szerepelt, de több szezont töltött a német élvonalban is. Svéd és osztrák bajnoknak mondhatja magát, ugyanakkor U18-as, U20-as és felnőtt svéd válogatott is volt.
Edzőként szintén komoly tapasztalattal rendelkezik, hiszen U20-ban is a legmagasabb szinten dolgozott, majd felnőtt csapatoknál vállalt vezetőedzői feladatokat, főként a harmadik legerősebb divíziónak számító HockeyEttanban” – olvasható a Sapientia U23 közleményében.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!