Az új erősítések közül kettőt a múlt hét végén jelentett be a GYHK a Facebook-oldalán. Ők Ruczuj Gellért kapus, aki a Csíkszeredai Sportklubtól igazolt Gyergyószentmiklósra, és Mircea Constantin csatár, aki korábban a Bukaresti Steaua játékosa volt.
A következő napokban folytatódik a piros-fehérek játékoskeretének bemutatása, előbb a hazaiak, majd a légiósok válnak ismertté. Mint megtudtuk, tapasztalt légiósokat igazolt a GYHK, de több fiatal külföldi játékos is szeretne szerződéshez jutni az Erste Liga egyik újonc csapatában.
Hogy kiket igazolnak majd le a próbajátékon lévő jégkorongozók közül, az majd a Gyilkos-tó Kupa mérkőzései után fog eldőlni. A szerződtetett légiósok közül többen már együtt készülnek a csapattal, néhányan pedig a hét első napjaiban fognak megérkezni és „munkába állni”.
„Minden MOL Liga csapat megirigyelhetné a Progym-szurkolótábort, szívvel-lélekkel velünk voltak, nem azt keresték, hogy a hibáink miatt szidjanak. (…) Egyáltalán nem biztos, hogy ez az utolsó szezon, amikor mi csíkiak itt, a Progym színeiben játszhatunk” – nyilatkozta 2015-ben a Székelyhonnak Ruczuj Gellért kapus, az akkori gyergyószentmiklósi együttes egyik erőssége, miután a csapat a Brassói Corona legyőzésével megszerezte a romániai bajnokság bronzérmét.
Nem a MOL Ligában, hanem az Erste Ligában, és nem a Progym, hanem a Gyergyói Hokiklub színeiben, de ismét Gyergyószentmiklós kapujában áll a 27 éves hálóőr.
A 22 éves Mircea Constantin az utóbbi évek Steauájának egyik legtehetségesebb jégkorongozója volt. Számára is fejlődési lehetőség az Erste Liga-részvétel.
A Gyergyói Hokiklub kerete olyan sportolóval gyarapodott, aki egyike lehet a következő évek meghatározó játékosainak.
Nem volt jellemző, hogy itteni gyökerekkel nem rendelkező steauás sportolók válasszák Gyergyót a bukaresti állami klub biztonsága helyett. A mostani igazolás is jel: mások is jövőt látnak Gyergyószentmiklóson – közölte a GYHK.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!