A vasárnap esti összecsapáson két góllal vezetett a Gyergyói Hoki Klub az első játékrész végén, innen talpra tudott állni a Brassói Corona és megnyerte a negyedik meccset.
„Túléltünk egy újabb napot. Igazi csata volt a jégen, ez a férfiak játéka. Elég nagynak kell lenned ahhoz, hogy ebben a sportban helytállj. Az első harmadban korán kaptunk egy gólt, de el kell ismerni a srácokat, nem roppantak össze.
Úgy éreztem, még kétgólos hátrányban is jól játszottunk, és több helyzetet alakítottunk ki, mint eddig bármikor. Oda kell mennünk, egy csúnya, kemény meccset játszani, meg kell nyernünk, és visszahozni a párharcot a hatodik mérkőzésre” – összegzett Dave MacQueen, a Corona vezetőedzője.
„Nagyon szoros mérkőzés volt. Úgy érzem, apró részleteken múlott, és ezekben most egy kicsit alulmaradtunk.
Tanulunk belőle, és megyünk tovább. A következő meccsen jobbnak kell lennünk” – mondta Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője.
A párharc 3–1-es GYHK-vezetésről kedden 18.30-tól folytatódik Gyergyószentmiklóson az ötödik mérkőzéssel.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!