A szervezet szombaton közölte: május 21–23. között nem rendezik meg Zürichben az IIHF éves kongresszusát sem. Hozzátették: a kongresszus egyelőre bizonytalan helyszínű és időpontban megtartott pótlásán egyeztetnek arról, hogy melyik időpontban lehetne Svájcban vb-t rendezni, tekintve, hogy 2025-ig már korábban döntöttek a helyszínekről.
A mostani törlést megelőzően, utoljára 1946-ban maradt el vb, akkor a második világháború miatt a válogatottak még nem álltak készen a tornára.
A vb-ket 1920 óta rendezik, sokáig a téli olimpia éveiben az ötkarikás játékok tornája számított világbajnokságnak. A második világháború miatt 1940 és 1946 között nem rendeztek vb-t. Később, 1980-ban, 1984-ben és 1988-ban az olimpia évében nem tartottak vb-t, és az olimpiai aranyérmes nem tarthatta magát világbajnoknak. Így aztán az utolsó, amikor vb-rendezést törölni kellett az 1946-os esztendő volt, azaz ilyen lépésre 74 éve kényszerült az IIHF.
Világszerte az elmúlt hetekben, napokban a nemzeti bajnokságok sorra leálltak, edzeni sem lehetett, Európában sok helyen még a jégpályákat is leolvasztották, az erős ligák közül csak az orosz bázisú KHL rájátszása folyik – ott hivatalosan április 10-ig áll a játék –, de például az NHL küzdelmei szünetelnek.
Az IIHF már a múlt pénteken törölte a divízió II-es és III-as világbajnokságokat minden korosztály számára, korábban pedig a női elit vb-t is, amelyen a magyar csapat fennállása során először szerepelt volna.
A szövetség kedden azt is bejelentette, hogy nem rendezik meg a divízió I-es tornákat, így a magyar és a román férfi válogatott nem lép jégre április 27. és május 3. közötti ljubljanai I/A tornán, amelyen a dél-koreai, az osztrák, a francia és a házigazda szlovén csapattal találkozott volna.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!