Jól indult a mérkőzés az Ágyúsok számára, Horváth révén meg is szerezték a vezetést, sőt Róth a második játékrészben növelte is a különbséget.
Zagidullin faragott a vendégek hátrányából, de Részegh találatával már 3–1-et mutatott az eredményjelző.
A második szünetben 3–2 volt az állás, Szabó volt eredményes. Van Wormer egyenlítő találata után Molnár Zombor még egyszer vezetést szerzett az Ágyúsoknak a kézdivásárhelyi közönség legnagyobb örömére, de a végső szó a brassóiaké volt.
Kovács és Zagidullin is betalált, így alakult ki a végeredmény.
A brassóiak csütörtökön a Dunaújvárosi Acélbikákkal játszanak Erste Liga mérkőzést, míg az Ágyúsok november 4-én a Steaua vendégei lesznek.
Romániai hokibajnokság, alapszakasz:
Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 4–5 (1–0, 2–2, 1–3).
Gólszerzők: Horváth Pál, Róth Zoltán, Részegh Zsolt, Molnár Zsombor, illetve Albert Zagidullin 2, Szabó Krisztián, Michael Van Wormer, Kovács Mátyás.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!