Hirdetés

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Szabadtéri jégkorongmérkőzés Csíkdánfalván. Archív felvétel
Fotó: Gál Kálmán

2024. december 27., 16:29

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

2024. december 27., 16:29

Hagyománya van Csíkdánfalván a jégkorongnak, évtizedeken át a településen rendszeresen készítettek szabadtéri jégpályát, a téli időszakban ez volt a helybeli gyerekeknek (de a felnőtteknek is) az egyik fő szórakozása. „Az utóbbi évek gyenge telei nem adnak esélyt a jégöntéshez. Utoljára 2013-ban tudtuk hazai környezeteben megszervezni a Csíkdánfalva Kupát, a Falutízesek csatáját. Az utóbbi időben a csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpályán rendezzük a tornánkat” – tudtuk meg Gál Kálmántól, az esemény egyik főszervezőjétől.

Ez a torna nemcsak sportesemény, hanem közösségépítő ünnep is, amely a helyi hokikultúra és a baráti összetartás ápolását szolgálja. A falutízes elnevezés a település hagyományos utcák szerint szerveződő közösségeire utal, amelynek csapatai évről évre összemérik erejüket.

Hirdetés

A Falutízesek jégkorong csatája különleges lehetőséget kínál a helyi amatőr játékosok számára, hogy megmutassák tehetségüket, és tovább erősítse a felcsíki régióban a jégkorong sportág iránti elkötelezettséget.

A vetélkedőnek köszönhetően a résztvevők és a nézők egyaránt átélhetik a sport örömét és az év végi ünnepi hangulatot. A rendezvény a helyi hagyományok, a sport iránti szenvedély és a közösségi szellem szép példája, amely évről évre tovább viszi a felcsíki hokis hagyományokat.

A karcfalvi torna plakátja, programja •  Fotó: Gál Kálmán Galéria

A karcfalvi torna plakátja, programja
Fotó: Gál Kálmán

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Csíkdánfalva Kupát, a Falutízesek jégkorong csatáját december 27-én és 28-án. A négy csapat körmérkőzéses rendszerben harcol a minél jobb helyezésekért, az együttesek élére a következő csapatkapitányokat nevezték ki: Both Ágoston: Város tízes-Kerekdombok, Boér Tibor: Középszeg-Dugás, Süket Gábor: Oltfalva-Cserepgyárak, Márton Szabolcs: Felszeg-Kubik.

A keretek, akik eddig jégre léptek

Várostízes: Dobos Imre és Zsigmond Csongor (kapusok), Bőjte Tibor, Kajtár Béla, Süket Mátyás, Süket Zsombor, Fülöp Ödön, János Csongor, Katona Lóránt, Both Ágoston, Both Arnold, Both Tamás, Lukács Gábor, Dobos János, Gál Tamás, János Csaba, Kajtár Robi, Kajtár Richárd, Zsók Tamás, Antal Lehel, Páll Levente (mezőnyjátékosok).

Oltfalva: Both Norbert, Dobos Zsolt, Csutak Ernő (kapusok), Süket Gábor, Antal Nándor, Antal Adalbert, Antal Zsombor, Bőjte Csongor, Ördög Flórián, Süket Magor, Holló István, Szabó Elemér, Antal Gáspár, Antal Sándor, Szabó (Antal) Dávid, Antal Zsolt, Páll Ottó, Pál Csongor, Dobos Attila, Kajtár Tibor, Márton Zoltán, Juhász Levente, Albert István, Both Péter, Fülöp Tihamér, Süket Csaba, Süket Bálint (mezőnyjátékosok).

Felszeg: Vízi Botond, Albert Hunor, Albert Attila (kapusok), Játékosok: Márton Szabolcs, Gál Levente, Székely János (Cékla), Gidró Levente, Albert Attila, Szabó Attila, Mészáros Zoltán Makita, Albert Gellért, Albert József (doki), Albert Tóni, Balázs Hunor, Balázs Lajos, Horváth László, Albert Tibor Csiszi, Albert István (mezőnyjátékosok).

Középszeg: Gál Kálmán (kapus), Ambrus Levente, Ambrus Előd, János Attila, Csiszér Sándor, Kedves Dénes, Karda József, Blága Géza, Szabó Róbert, Fülöp Zsolt, Fülöp István, Abos Lóránt, Boér Tibor, János Árpád, Ambrus Nándor, Ambrus Csongor, Erőss Áron, Simon Andor, Abos Zsolt, János Attila, Zsigmond Zoltán, Zsigmond Szilveszter, Süket Ede, Gál Márton (mezőnyjátékosok).

Az idei program

Pénteken: 18 órától Kubik–Cserépgyárak, 19 órától Kerekdombok–Dugás.

Szombaton: 13.50-től Cserepgyárak–Dugás, 14.50-től Kerekdombok–Kubik, 15.50-től Cserepgyárak–Kerekdombok, 16.50-től pedig Kubik–Dugás.

A mérkőzésekre ingyenes a belépés.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!