Miután kedden este a Gyergyói HK fogadta a bukaresti „egyetemistákat”, szerdán délben a Sportul Studențesc volt a házigazda. Azonban, ahogy sok éve már, a Sportul minden meccsét az ellenfelek otthonában játssza, így ez a mérkőzés is Gyergyószentmiklóson zajlott.
A vezetést Tendler szerezte meg a gyergyóiaknak, és az első szünetben már 0–3 volt az állás. A második harmadban ehhez újabb hatot tettek hozzá a piros-fehérek, ami talán nem is mondható túl soknak, ahhoz képest,
hogy a statisztikák szerint csak ebben a játékrészben 37-et lőtt kapura a GYHK.
Az utolsó húsz percben megszületett a Sportul becsületgólja is, de ekkor már 11-nél tartottak Sáráék, végül pedig 16-nál ért véget a mérkőzés.
A lövések aránya jól mutatja a pályán történteket:
91 gólszerzési kísérlet tartott a Sportul kapujára, Rajz Tamás 75-öt védett (!), míg Szakácsot összesen 9-szer tette próbára az ellenfél.
A GYHK a mérkőzés után magyarországi túrára indult, ahol három Erste Liga mérkőzés vár a csapatra. Pénteken 19.30-tól a Debrecen, vasárnap 18.40-től a Schiller-Vasas, és hétfőn 19.30-tól a Fehérvári Titánok vendégeként lépnek pályára Gógáék.
Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Sportul Studențesc–Gyergyói Hoki Klub 1–16 (0–3, 0–9, 1–7)
Gólszerzők: Szennyes Hunor (27.) Jereme Tendler (1., 5., 39., és 49. perc), Sára Tibor (8., 55.), Barabás László (23., 40), Kozma Zsolt (28.), Péter Zsolt (31.), Albert Zagidullin (31., 42, 54.), Dmitrij Pesztunov (41.), Ferencz-Csibi Róbert (48.), Daradics Csaba (60.)
Kapura lövések: 9–91
Kiállításpercek: 4–4.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!