Nem volt telt ház vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán, de a labdarúgó vb-nyitómérkőzésével párhuzamosan megrendezett találkozóra így is közel ezer néző volt kíváncsi.
A Sportklub meghálálta szurkolói kitartását, és már az első harmadban három gólos előnyre tett szert. Hozó Levente legénysége a helyzetkihasználásában, és az emberhátrányos védekezésben jeleskedett, az első húsz percben kivédekeztek két kettős emberelőnyt.
A második harmadban is folytatódott a csíki gólzápor, de a galaciak is betaláltak kétszer, a vendégek pedig Kiricsenko révén egy büntetőlövést is kihagytak.
Kapust cserélt a harmadik játékrészre a Galac, Onodi Ottó helyét Szopos Magor vette át, de különösebb megerőltetés nélkül a kék-fehérek neki is lőttek még két gólt.
A két csapat hétfőn 18.30-tól újra megmérkőzik, ennek a találkozónak is a Vákár Lajos Műjégpálya ad otthont.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!