A román kormány honlapján megjelent közlés szerint a csütörtöki kormányülésen született a döntés, amelynek értelmében Radim Valchar és Andrej Taratuhin megkapja a román állampolgárságot.
A 29 éves Radim Valchar pályafutása során, ifiként az Egyesült Államokban és Kanadában hokizott, majd cseh, szlovák, francia és finn csapatokban folytatta pályafutását.
Valchar tagja volt a cseh U18-as és U20-as válogatottnak is. A cseh csatár 2016 óta erősíti a Csíkszeredai Sportklubot.
A 35 éves Andrej Szergejevics Taratuhin három világbajnokságon szerepelt az U18-as és az U20-as orosz válogatottal, felnőttként is behívták az orosz válogatottba, de felnőtt világbajnokságon nem játszott orosz színekben, csak más nemzetközi tornákon.
Taratuhin a 2017/2018-as idénytől a Csíkszeredai Sportklub játékosa.
Ha teljesítik a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) követelményeit, akkor mindketten bemutatkozhatnak a román felnőtt jégkorong-válogatottban. Erről az IIHF dönt majd.
Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke elmondta, hogy a Csíkszeredai Sportklub kérte a két játékos honosítását, több mint hat hónappal ezelőtt.
„Az ügy megoldásában segített Tánczos Barna szenátor, és támogatta kérésünket a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) vezetősége is” – mondta el Hodos.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!