Hirdetés

Tapasztalt csatárával hosszabbított a Csíkszeredai Sportklub

Marad a kék-fehéreknél
Fotó: Borbély Fanni

2025. június 16., 14:30

Szerződést hosszabbított Fodor Csanáddal – jelentette be hétfő délelőtt közösségi oldalán a Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek egyik alapemberének számító támadó a következő idényben is marad a csapat kötelékében.

2025. június 16., 14:30

A 34 éves, csíkszeredai születésű csatár 2017-ben igazolt haza, a Brassói Coronától tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol hamar meghatározó szereplővé vált.

Hirdetés

A hosszabbítást bejelentő közösségimédia-bejegyzésben így jellemezték Fodort: „közönségkedvenc, mosolygós Csani, a Csíkszeredai Sportklub egyik alapembere, és ez minket büszkeséggel tölt el!” – írták.

Fodor Csanád, a Csíkszeredai Sportklub csatára a Székely Sportnak elmondta, nagy öröm számára, hogy továbbra is az Erste Ligában szerepelhet. „Emlékszem, honnan indult ez a bajnokság – jóval szerényebb körülmények között –, és látni, hová fejlődött, igazán különleges érzés. Az, hogy ennyi éven át részese lehettem ennek az útnak, és a jövőben is ott lehetek a jégen, hatalmas motivációt ad” – foglalta össze.

Jobbról a harmadik, Fodor Csanád •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Jobbról a harmadik, Fodor Csanád
Fotó: Borbély Fanni

A távozó alapemberek kapcsán kiemelte, a közösség, a munkamorál és a szerénység eddig is meghatározó értékek voltak a klubnál: „Bízom abban, hogy akik érkeznek, gyorsan beilleszkednek, és közösen tudjuk továbbvinni a klub értékeit.”

Az új szezonra is motiváltan tekint: „A döntőbe jutás hatalmas élmény volt. Ugyanazzal a kitartással, szerénységgel és odaadó munkával szeretném segíteni a csapatot, mint eddig – hiszem, hogy közösen újra elérhetünk komoly célokat” – nyilatkozta a csatár.

A kék-fehérek következő idényre készülő keretének biztos tagjai: Ambrus Levente kapus; a támadósorban Becze Tihamér, Fodor Csanád, Kedves Tamás, Kristó Csongor, Márton Botond, Péter Balázs és Rokaly Norbert; a hátvédek között pedig Both Péter, Ferencz-Csibi Róbert, Kovács Előd és Láday Tamás.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!