Négycsapatos nemzetközi jégkorongtorna kezdődött pénteken Csíkkarcfalván. Az EUHL Sekler Cupon a házigazda Sapientia U23 csapata mellett az UK Praha (Prága, cseh), a Gladiátors Trencin (Trencsény, szlovák) és az UKF Nitra (Nyitra, szlovák) vesz részt, közülük kerül ki a háromnapos torna aranyérmese, de az itt összegyűjtött pontok beszámítanak az európai egyetemi hokis ligában, az Europen University Hockey League-be (EUHL).
Az első játéknap jó színvonalú, iramos és szoros mérkőzéseket hozott, a házigazda Sapientia 0–1-ről fordítva, Ilyés emberhátrányban szerzett góljával, majd Gecse közeli szép találatával két játékrész után 2–1-re vezetett a prágai egyetemisták ellen, a tapasztaltabb cseh gárda azonban az utolsó percekben a maga javára fordította a mérkőzést.
A nyitónap két összecsapása között tartották az ünnepélyes megnyitót: a csapatok bevonultak a jégre, ahol Tánczos Barna, a Mens Sana Alapítvány elnöke és František Sádecký, az európai egyetemi hokis liga (EUHL) képviselője köszöntötte a vendégeket. Felvételről lejátszották sorban Szlovákia, Csehország és Románia himnuszát, az ünnepség zárásaként pedig a helyi fúvószenekar kíséretében a nézők elénekelték a székely himnuszt.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!