Jens Brandström szövetségi kapitány 24 játékost hívott be a december 8-11. közötti csíkkarcfalvi összetartásra, amelynek egyik fontos eleme a játékkapcsolatok csiszolása, illetve a vébén részt vevő keret véglegesítése. A stáb két felkészülési mérkőzést tervezett, elsőként a román felnőtt bajnokságban szereplő Sapientia U23 csapata ellen.
A fiatal „trikolórok” szoros, kemény meccset játszottak az egyetemi gárdával. A tábort záró második találkozón a szintén Karcfalván edzőtáborozó U18-as válogatott lesz az ellenfél. A romániai fiatalok a januári bukaresti tornán Nagy-Britannia, Dél-Korea, Horvátország, Kína és Spanyolország ellen lépnek majd jégre.
Csütörtökön, 19.40 órától, szintén a karcfalvi Felcsíki Műjégpályán Románia U20–Románia U18 felkészülési mérkőzésre várják a hokirajongókat.
Jégkorong, felkészülési mérkőzés:
Románia U20-as válogatottja–Sapientia U23 3–2 – szétlövés után (2–1, 0–0, 0–1, 0–0, 1–0).
Gólszerzők: Salamon Róbert (9.), Máthé Zsolt (11.) és Nagy Tamás (65., győztes büntető), illetve Kozma Gergő (18.) és Péter Andor (55.).
Büntetőpercek: 4–27 (ebből István Sándornak 5+20 perc fegyelmi). Játékvezetők: Bándi Csaba és Gergely Lehel, illetve Kacsó Dániel és Simon Roland.
Románia U20: Gergely Hunor, Călin Mardale (kapusok) – Fodor Dávid, Nagy Tamás, Salamon Róbert, Răzvan Timaru, Luca Moise (első sor); Baraboi Csongor, Csiszér Csaba, Mic Ádám, Matei Bolocan, Márton Tamás (második sor); Szabó Kartal, Lusztig Krisztián, Máthé Zsolt, Ágoston Tamás, Kertész Ákos (harmadik sor); Váncsa Krisztián, Farkas Alpár, Czirják Zalán, Gál Tihamér, Vaslabán Csongor (negyedik sor). Szakmai stáb: Jens Brandström (vezetőedző), Nagy István (másodedző), Tódor Krisztián (másodedző), Fülöp Rajmund (kapusedző), Szentes Ervin (felszerelésmenedzser), Horváth Tamás (csapatvezető).
Sapientia U23: Molnár Máté, Sebők Máté (kapusok) – István Sándor, Málnai Zalán, Erőss Ervin, Kozma Gergő, László Kende (első sor); Incze Béla, Fülöp Ákos, Szopos-Böjte Szabolcs, Péter Andor, Máthé Mózes Elemér (második sor); Szabó Tas, Kis Bernát, Kosza Ádám, Ferenczi József, Mihai David Negulescu (harmadik sor); Andrei Caramfil, Albert Hunor, Molnár Ákos (negyedik sor). Vezetőedző: Daradics Csaba.
A január 4. és 10. között a bukaresti Berceni Arenában sorra kerülő eseményen a romániai U20-as válogatott ellenfelei Dél-Korea, Nagy-Britannia, Horvátország, Kína és Spanyolország lesznek. A szervezők tájékoztatása szerint mind a 15 mérkőzésre ingyenes lesz a belépés.
A viadal menetrendje:
Január 4. (vasárnap): 12.30 órától Horvátország–Dél-Korea, 16 órától Spanyolország–Nagy-Britannia, 19.30 órától Románia–Kína.
Január 5. (hétfő): 12.30 órától Dél-Korea–Nagy-Britannia, 16 órától Kína–Spanyolország, 19.30 órától Románia–Horvátország.
Január 7. (szerda): 12.30 órától Dél-Korea–Kína, 16 órától Horvátország–Nagy-Britannia, 19.30 órától Románia–Spanyolország.
Január 8. (csütörtök): 12.30 órától Kína–Horvátország, 16 órától Spanyolország–Dél-Korea, 19.30 órától Románia–Nagy-Britannia.
Január 10. (szombat): 12.30 órától Nagy-Britannia–Kína, 16 órától Horvátország–Spanyolország, 19.30 órától pedig Dél-Korea–Románia.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!