Hirdetés

Szlovén és szlovákiai csapatokkal gyakorolt a GYHK

Gőzerővel készül a következő idényre a GYHK
Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice

Három felkészülési mérkőzést vívott az elmúlt napokban a Gyergyói Hoki Klub. Jesenicében és Érsekújváron győzni tudtak a piros-fehérek, Ljubljanában üres kapus gól döntött a házigazdák javára. A GYHK hazai meccseire pedig már kaphatók a bérletek.

2024. augusztus 21., 18:26

Túl van idei első felkészülési meccsein az Erste Liga új szezonjára készülő Gyergyói Hoki Klub. Markus Juurikkala együttese Szlovéniában kezdte az előszezont, ahol elsőként az Alpesi Ligában szereplő Acroni Jesenice otthonában léptek jégre. Itt Vincze Péter duplázott és góllal debütált a piros-fehérek mindkét új tengerentúli légiósa, Dallas Gerads és Evan Wardley is. Rajtuk kívül még Sébastien Sylvestre volt eredményes, így a GYHK 2–5-ös sikerrel indította az előszezont.

Az augusztusi túra második állomása Ljubljana volt, ahol ugyan végig az ICEHL-es Olimpija Ljubljana nyakában voltak a gyergyóiak, és tartották a lépést a magasabban jegyzett ellenféllel szemben, és a végén 5–4-nél az egyenlítésért támadtak, de a szlovének üres kapus találattal 6–4-re nyerték a találkozót. Ezúttal Sylvestre lőtt kettőt, és Szigeti Ákos és Györfy Tihamér szerezte a Hargita megyeiek másik két gólját.

•  Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice Galéria

Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice

Hirdetés

Kedden este immár Felvidéken, egészen pontosan Érsekújváron, a szlovákiai elitben, azaz a Tipos Extraligában játszó HC Nové Zámky ellenfeleként léptek jégre Bodóék. Itt sem az Erste liga tavalyi bronzérmese volt az esélyesebb csapat, de ez nem látszott meg a jégen. A GYHK egy pillanatig sem játszott alárendelt szerepet, sőt a házigazdáknak kellett loholniuk az eredmény után.

Vincze Péter után Csiszer Ádám, majd Gerads is betalált az érsekújváriak ketrecébe, a 2–4-es győzelmet hozó végeredményt pedig a csapatkapitány Brance Orbán állította be.

•  Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice Galéria

Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice

„Örülünk, hogy végre elkezdődtek a mérkőzések! Jót tesz a csapatnak, hogy az előszezon kezdetén idegenben játszottunk, mert így jobban összekovácsolódhatunk és megismerhetjük egymást. Ezen a három találkozón meccsről meccsre mutatkoztak előrelépések, és a harmadik volt a legjobb. Fontos tapasztalatokat is szereztünk arról, hogy min kell még dolgoznunk. Örülök, hogy a srácok beleálltak a munkába, és már a kezdetektől jó hozzáállást tanusítanak. Jó úton haladunk” – nyilatkozta Markus Juurikkala a túra végén.

•  Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice Galéria

Fotó: Matthias Demshar / Acroni Jesenice

A Gyergyói Hoki Klubnak szeptember elején lesz még egy szlovákiai túrája, mikor Nagytapolcsányban és Garamszentkereszten lépnek jégre, de még azelőtt az idény első trófeáját is megszerezhetik.

Augusztus 31-én szombaton az új bukaresti Berceni Arena jegén a Brassói Coronával küzdenek meg a romániai Szuperkupáért.

Nem változtak a gyergyói bérletárak

Kaphatók a bérletek a GYHK 2024–2025-ös szezonjának hazai mérkőzéseire. A Gyergyói Hoki Klub szurkolók változatlanul három különböző kategóriájú bérletet vásárolhatnak.

1000 lejbe kerül az egész szezonra érvényes bérlet (az Erste liga és a romániai bajnokság összes hazai alapszakasz és rájátszás mérkőzésreire). 700 lejbe kerül a csak az alapszakasz meccsekre érvényes bérlet. GYHK VIP-bérletet 3000 lejért lehet váltani.

A Gyergyói Hoki Klub Faceboon-oldalán megjelent tájékoztatás szerint a bérletvásárlásnál előnyt élveznek azok a szurkolók, akik az elmúlt szezonban is rendelkeztek ezzel, azaz megtarthatják a korábbi, megszokott helyüket, ha ezt az igényüket jelzik.

A bérleteket a Gyergyói Hoki Klub Stadion utcai irodájában lehet beszerezni, hétköznaponként 9 és 15 óra között.
A jegyek árai sem változnak. Az alapszakasz mérkőzésekre 25 lejért lehet majd belépőt váltani. Kedvezményben részesülnek az iskoláskorú gyerekek, nők és nyugdíjasok, akik 20 lejes jegyet vásárolva vehetnek részt a Gyergyói Hoki Klub hazai Erste Liga- és romániai bajnoki mérkőzésein. A 6 évesnél fiatalabb gyerekek számára a belépés ingyenes.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!