Izgalmas, fordulatos mérkőzést vívott a Gyergyói HK és a DEAC vasárnap este a jégkorong Erste Ligában. A piros-fehérek végül egygólos különbséggel nyertek, újabb három pontot szereztek.
Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: „Nagyon fontos három pontot szereztünk egy jó ellenféllel szemben, a második harmadban, a debreceniek második gólja után pedig egészen parádésan hokiztunk. Amit a harmadik harmadban csináltunk az felháborító volt, hisz a liga egyik leggyorsabb csapata kontrában a Debrecen és adtuk alájuk a lovat. Ha a kapusunk nem úgy teljesít a harmadik harmadban, ahogy teljesített, akkor bizony bajban lettünk volna.
Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Gratulálunk a Gyergyónak, hisz nem kérdés, kiváló meccset játszottak. A nagy jégfelületen nekünk duplán nehéz volt, főleg a második harmadban, hisz a Gyergyó olyan helyzeteket alakított ki, ahol több is lehetett volna a különbség. Volt egy kérdőjeles negyedik gól, ami szerintünk nem volt bent, de így is komoly kapusteljesítmény volt a részünkről.
Gratulálunk az ellenfélnek, de lehet, hogy a külső hatások elmaradása meccsben tudott volna minket tartani.”
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!