Ünnepi pillanatokkal kezdődött a Sportklub–Ferencváros mérkőzés, a találkozó előtt megemlékeztek a csíki csapat egykori vezérszurkolójáról, a tíz éve elhunyt Balla Ferencről, róla nevezték el a Vákár Lajos Műjégpálya B-közép szektorát. A szurkolói egyesület emléktáblát leplezett le a tiszteletére.
Jó iramú, gólokban gazdag, kemény, de sportszerű mérkőzést hozott az idény első, telt ház előtt lejátszott csíkszeredai Erste-ligás mérkőzése, amelyen a Sportklub Taratuhin révén már a 2. percben megszerezte a vezetést.
A vendégek azonban két szerencsés találattal hamar fordítottak: a csíkiak új kapusa, Vlastimil Lakosil sajnos két potyagóllal mutatkozott be, az első távoli lövést beejtette a kapuba, majd szögből, a rövid felsőbe kapott gólt.
A Sportklub egész meccs alatt futott az eredmény után, a Fradi 3–2-re, 4–3-ra, 5–4-re és 6–5-re is vezetett, de a csíki gárda mind az ötször egyenlített.
A hatodik gólt fél perccel a rendes játékidő vége előtt lőtte Becze, amikor a Sportklub kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre.
Az ötperces hosszabbításban – amikor a csapatok három a három ellen játszottak – már nem született több találat, így szétlövés után dőlt el a mérkőzés.
A büntetőlövés-sorozatban egyetlen játékos, a sportklubos Vjacseszlav Belov tudott gólt lőni, így a hazai együttes 7–6-re nyert. A szétlövés utáni győzelemért a Sportklub két pontot kapott, a Fradi pedig egyet kapott.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros 7–6 – hosszabbítás és szétlövés után (2–2, 2–2, 2–2, 0–0, 1–0),
gólszerzők: Andrej Taratuhin (2.), Radim Valchar (12.), Becze Tihamér (26., 47., 60.), Részegh Tamás (30.), Vjacseszlav Belov (65.), illetve Roderick Fitzgerald (5.), Tóth Adrián (15., 41.) Braden Walls (22.), Lauri Karmeniemi (29.) és Brett Switzer (54.).
Büntetőpercek: 8–10.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Sikó levente, illetve André Attila és Bandi Csaba.
További eredmények: Vienna Capitals II. csapata–Brassói Corona 1–7, Debreceni EAC–Fehérvári Titánok 6–2, Dunaújváros–Vasas 8–2 és Újpest–Hokiklub Budapest 8–0.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!