A 69. életévében járó kanadai Tom Coolen november végén érkezett a címvédő Csíkszeredai Sportklubhoz. Akkor a csapat a 6. helyen állt a jégkorong Erste Ligában, és két hónap után továbbra is a hatodik helyet foglalja el.
Coolen 19 Erste Liga-mérkőzésen irányította a Sportklubot, a mérleg pedig 10 győzelem és 9 vereség. A tíz győzelemből négy hosszabbítás után született.
„Bejelentjük Tom Coolen távozását, a kanadai szakemberrel közös megegyezéssel bontottunk szerződést. A csapatot a következő mérkőzéseken Hozó Levente fogja irányítani” – nyilatkozta Hodos László klubelnök szerda délelőtt a Székelyhonnak.
A Sportklubra zsúfolt program vár a következő napokban.
A kék-fehérek csütörtökön este Kézdivásárhelyen a Háromszéki Ágyúsok pályáján, szombaton este pedig a Brassói Corona otthonában játszanak román bajnokit, majd két Erste-ligás meccs következik: vasárnap este a FEHA19, kedden este pedig a Dunaújvárosi Acélbikák együttese vendégeskedik a Vákár Lajos Műjégpályán.
Tom Coolen távozásáról több napja terjednek a pletykák Székelyföldön: hallottuk ezt utcán, bevásárlóközpontban, kocsmában, de még hétfőn este a Csíki Moziban, Tompa Andrea könyvbemutatóján is erről beszéltek egyesek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!