A házigazda Bulgária mellett a Dél-Afrikai Köztársaság, Hongkong, Litvánia, Belgium és Románia harcol majd a feljutásért.
Romániában még nem kezdődött el a 2019–2020-as női jégkorongbajnokság, így a George Pogăceanu és Nagy Béla alkotta edzői párosnak nehéz a dolga a vébé előtt. „Volt két háromnapos közös felkészítőnk, edzőmérkőzést nem volt kivel játszani” – mondta el Nagy Béla, hozzátéve, hogy
mindezek ellenére a csapat célja a feljutás.
Igazolt hiányzó a tavalyi világbajnokságon szerepelt keretből a csíkszeredai Balló Noémi, aki elvégezte az orvosi egyetemet és december 8-án rezidensvizsgája van.
A december 4–10. között zajló vébén Románia sorrendeben Dél-Afrika (szerdán 13 órakor), Honkong (csütörtökön 13 órakor), Bulgária (szombaton 20 órakor), Litvánia (vasárnap 16.30-kor) és Belgium (kedden 20 órakor) ellen lép jégre.
A 22 fős keret többsége székelyföldi, a Gyergyószentmiklósi Fox SK tíz, a Csíkszeredai Sportklub pedig hét játékost ad a válogatottnak.
A Bukaresti Triumftól hárman vannak a keretben, a Bukaresti Steaua Rangerst és a Budapesti MAC-ot pedig egy-egy lány képviseli.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!