„Higgy magadban” mottóval az év fiatal csillagát keresik az osztrák jégkorong-ligában. Az EBEL honlapján közzétett felhívásban székelyföldi tehetségre is szavazhatnak a szurkolók: Mihály Ákos a novemberi hónap legjobb játékosaként került be a jelöltek közé.
– írja a csíki hokisról az erstebankliga.at.
A 2020-as év legjobb fiatalja címért hat jégkorongozó van versenyben, azok a játékosok, akiket szeptember és február között az adott hónap legjobbjának választottak. Mindannyian 1998-ban, vagy később születtek. Mihály Ákos csapattársa, Szita Donát is szerepel a listán, a székesfehérvári fiatalember 44 EBEL-meccsen nyolc gólt és kilenc asszisztot jegyzett.
Szintén két játékos került be a Salzburgtól, Lukas Schreier és Paul Huber, Daniel Obersteiner a Klagenfurtot, míg Benjamin Lanzinger a Villachot képviseli.
A szavazás végeredményébe a rajongók mellett a liga mérkőzéseit közvetítő tévétársaságok szakértőinek, valamint az osztrák válogatott edzőinek is van beleszólásuk. Mindhárom kategória voksai egyharmad arányban számítanak, egyenlőség esetén a szurkolói preferenciák döntenek.
A szurkolók itt szavazhatnak, csütörtök (április 2.) éjfélig.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!