Márciusban a Vákár Lajos Műjégpályán az Erste Liga elődöntőjének első két találkozóján lépett jégre egymás ellen a két székelyföldi gárda. Az első nap 4–3-ra, a másodikon pedig 3–1-re nyert a Sportklub, majd befagyasztották a bajnokságot, a Ferencvárost és a Sportklubot kiáltották ki bajnoknak, a Gyergyói HK és az Újpesti TE pedig bronzérmes lett.
Nem alakult jól az ősz a Csíkszeredai Sportklub számára, a csapat koronavírusos megbetegedések miatt hosszú szünetre kényszerült, a székelyföldi kék-fehérek csupán hét meccset játszottak az Erste Ligában, ahol vannak csapatok, amelyek már a huszadik meccsüknél járnak.
„Ilyen ez az év, teli nehézségekkel, de ennek ellenére helyt szeretnénk állni a bajnokságban, minden mérkőzésen győzni akarunk.
– nyilatkozta Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke. Megtudtuk, hogy a Sportklubnál senki sem beteg, és eltiltott játékos sincs a csapatban.
A Gyergyói Hoki Klub játékosai és a stáb pár nap szünetet kapott a Románia Kupa után. Szombattól azonban újra edzésbe álltak, készülnek a Sportklub elleni összecsapásokra. „Kellett nagyon ez a néhány nap pihenő, főleg azért, hogy a fejeket kicsit kiszellőztethessük. Rengeteg volt a munka, a meccs az elmúlt hónapokban, és a szezon végéig ez volt az utolsó ilyen pihenő.
Úgy tervezzük, hogy az első meccsen a saját játékunkra figyelünk, azt próbáljuk minél tökéletesebben megvalósítani. Az első mérkőzés tapasztalatait, tanulságait is felhasználva már speciálisan állítjuk össze a taktikát a második összecsapásra” – mondta el Góga Attila, a GYHK másodedzője.
Jégkorong Erste Liga, heti program
kedden 18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK;
szerdán18.30-tól Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK, 19 órától Dunaújváros–Újpest, 19.40-től Vasas–Ferencváros;
pénteken 19 órától Újpest–Debrecen, 19.30-tól Titánok–Dunaújváros;
vasárnap 17.30-tól Ferencváros–MAC, 18.30-tól Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub, 18.40-től Vasas–Újpest, 19.30-tól Debrecen–Dunaújváros; hétfőn 18.30-tól Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub.
Az Erste Liga állása:
1. DEAC 39 pont/20 meccs
2. MAC HKB Újbuda 38/20
3. FTC-Telekom 37/19
4. Brassói Corona 33/13
5. UTE 29/19
6. Gyergyói Hoki Klub 22/15
7. Titánok 14/18
8. Opten Vasas HC 14/16
9. Csíkszeredai Sportklub 13/7
10. Dunaújvárosi Acélbikák 10/19.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!