Hirdetés

Súlyos sérüléssel és vendégsikerrel kezdődött a magyar hokidöntő

Hetényit kórházba szállították, összevarrták a sebét
Fotó: Dorogi Kristóf

2026. február 28., 08:53

A címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC 2–1-re győzött a fennállása első bajnoki aranyérméért küzdő Debreceni EAC otthonában a magyar férfi jégkorong OB I. döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc péntek esti nyitányán.

2026. február 28., 08:53

A két csapat tavaly is döntőt játszott egymással, akkor 3–1-es összesítéssel a fővárosiak nyertek. A hajdúságiak eddig háromszor voltak ezüstérmesek (2021-ben, 2022-ben és 2025-ben), míg a BJA – illetve jogelődje, a MAC Budapest – 2018-ban és az előző szezonban volt aranyérmes, emellett négyszer (2016, 2017, 2023, 2024) végzett másodikként.

A vendégek első gólját Nagy Gergő ütötte •  Fotó: Dorogi Kristóf Galéria

A vendégek első gólját Nagy Gergő ütötte
Fotó: Dorogi Kristóf

Hirdetés

Egy-egy kimaradt emberelőny után, amikor másodszor került fórba a címvédő, Nagy Gergő közelről nem hibázott.

A 17. percben Hetényi Zoltán egy felcsapódó ütő miatt arcsérülést szenvedett, vérzés miatt le kellett cserélni, majd kórházba szállították összevarrni a sebet. Szeles Martin állt be a helyére.

A 17. percben Hetényi Zoltánt, a DEAC kapusát le kellett cserélni •  Fotó: Dorogi Kristóf Galéria

A 17. percben Hetényi Zoltánt, a DEAC kapusát le kellett cserélni
Fotó: Dorogi Kristóf

Ebben a szakaszban 20–5 volt a kapura lövések aránya a vendégek javára. A folytatásban is a fővárosiak irányították a játékot, és Nádasy Márton a kapu elől szerzett gólt.

Még a szünet előtt nagy hajrába kezdett a Debrecen, előbb Farkas Roland védett nagyot lábbal, ám hamarosan Mihalik Gergő egy lecsorgóból szépített.

A BJAHC elvette a pályaelőnyt a DEAC-tól •  Fotó: Dorogi Kristóf Galéria

A BJAHC elvette a pályaelőnyt a DEAC-tól
Fotó: Dorogi Kristóf

A záró harmadban hiába támadott többet a házigazda, betalálni nem tudott, így a BJA 2–1-re győzött és elvette a pályaelőnyt. A második mérkőzést vasárnap 15.15-től a BJA otthonában rendezik.

Jégkorong OB I., döntő, 1. mérkőzés:
Debreceni EAC–Budapest Jégkorong Akadémia HC 1–2 (0–1, 1–1, 0–0).
Gólszerzők: Mihalik (39.), illetve Nagy G. (15.) és Nádasy (28.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Nem aprózza el a FIFA: hatalmas összeget kereshet Kovács István a világbajnokságon

Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.

Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!