Hirdetés

Steaua-veréssel szerezte meg első pontjait a Háromszéki Ágyúsok

Megfordították az eredményt a székelyföldiek
Fotó: Facebook/Háromszéki Ágyúsok

Nyolc vereséget követően megnyerte az első mérkőzését a romániai jégkorong-bajnokság alapszakaszában a Háromszéki Ágyúsok gárdája, amely a szenzációs második harmadbeli teljesítményével 4–2-re legyőzte a Bukaresti Steauát.

2023. december 22., 22:25

A péntek esti kézdivásárhelyi összecsapás első húsz percében kétszer is hátrányba került a székelyföldi együttes. A fővárosiak vezető találata után hamar sikerült egyenlíteni, de a Steaua második góljára a játékrész végéig nem érkezett válasz.

Aztán a második harmadban kimagaslóan játszottak az Ágyúsok, háromszor vették be a vendégek ketrecét, ezzel a javukra fordították az eredményt.

Hirdetés

Az utolsó felvonásban megőrizte kétgólos előnyét a házigazda a végéig tehetetlennek bizonyult riválissal szemben, így megszerezte az első pontjait, egyben győzelmét a bajnokságban.

A két csapat szombaton 18 óra 30 perctől újra megmérkőzik egymással a Deme László Műjégpályán.

Jégkorong, romániai bajnokság, alapszakasz:

Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 4–2 (1–2, 3–0, 0–0).

Gólszerzők: Szőcs Zalán (9., 33.), Ilyés Tamás (28.), Molnár Zoltán (40.), illetve Adam Pauliny (5.), Andrei Mikhnov (11.).
Kapura lövések: 42–48.
Büntetőpercek: 14–17.
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd – Ferencz Szilárd, Bíró Ottó, Györffy Szilárd, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Márton Koppány, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal Előd, Márk Róbert, Antal László, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, László Hunor, Görbea Tivadar. Vezetőedző: Todor Krisztián.
Bukaresti Steaua: Adorján Örs, Makszim Szamankov – Andrei Geraszimov, Florin Creangă, Adrian Irimia, Danil Martinov, Andrei Mikhnov, Jakub Matai, Andrei Diaconescu-Grabari, Adam Pauliny, Mihail Georgescu, Andrei Filip, Orbán Szilárd, Boldizsár Cristian, Robert Timaru, Buda Gábor, Csergő Hunor, Antal Alfréd, Rareș Nedelcu, Călin Lupașcu. Vezetőedző: Răzvan Lupașcu.
Játékvezetők: Cristian Filip, Andries Gheorghieș, Kőszegi Kálmán, Simon Roland.

Jégkorong Román bajnokság, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
28
23
0
0
5
179-54
69
2
Brassói Corona Brassó
28
21
1
0
6
167-60
65
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
28
19
0
1
8
160-80
58
4
Bukaresti Steaua Steaua
28
17
0
1
10
128-86
49
5
Galaci CSM Galac
28
15
0
1
12
145-106
46
6
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
28
9
2
0
17
93-99
31
7
Sapientia U23 Sapientia
28
4
1
1
22
112-177
15
8
Sportul Studențesc Sportul
28
0
0
0
28
61-383
0
Bukaresti Steaua:

A Bukaresti Steaua 3 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!