Telt ház előtt, jó hangulatban, a két csapat szurkolótáborának biztatása mellett zajlott a székelyföldi rangadó, amely az első két harmadban kiegyensúlyozott játékot hozott.
A nyitó játékrészben mindkét kapunál voltak helyzetek, de a hálóőrök, Onodi Ottó, illetve Ruczuj Gellért nagyon jól teljesített.
Az első harmadban sem gólt, sem kiállítást nem láthattak a nézők.
A második húsz percben az első két kiállítást a Sportklub ellen ítélték, és ezek közül utóbbit ki is használta a Gyergyói HK, a mérkőzés felénél 1–0-ra vezetett a vendégcsapat.
Az utolsó szünet előtti percekben a Sportklub került emberelőnybe, ezt a házigazdák is kihasználták, Részegh találatával kiegyenlítettek (1–1).
Mindkét gólnál a játékvezetők videón visszanézték az eseményeket, de egyiknél sem találtak szabálytalanságot, így érvényesítették.
A záró felvonás közepén egy kapu előtti kavarodásban a korongot a csíkiak beütötték a vendégek hálójába, a játékvezetők újra megtekintették a videófelvételt, de ezúttal sem találtak hibát, megadták a gólt.
A gólszerző a Sportklub színeiben első mérkőzését játszó Mihail Anyiszin volt, aki Sándor feliratú mezben játszott (2–1).
Az utolsó nyolc percben szárnyalt a hazai együttes, három szép egyéni villanás befejezéseként újabb három gólt lőttek, sorrendeben Becze, Panov, és újra Anyiszin volt eredményes (5–1).
A gyergyói gárda 50 percig egyenlő ellenfele volt a Sportklubnak, az utolsó tíz perc védekezési hibáit azonban megbüntette a hazai gárda.
Ezzel a Sportklub nyerte meg a csatát és bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol ellenfele a Brassói Corona lesz (a finálé 19 órakor kezdődik a Vákár Lajos Műjégpályán).
A B csoportban nem történt meglepetés, a délutáni meccsen a Galaci CSM 13–3-ra verte meg a Bukaresti Steauát.
Este viszont a tartalékosan felálló Brassói Coronát majdnem sikerült legyőzniük a fiatal székely hokisoknak. Két harmad után a Sapientia még 8–7-re vezetett, de az utolsó játékrészben fordított a Cenk-alatti együttes, és hibátlanul zárta csoportját.
Jégkorong, Román Kupa, Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, A csoport, utolsó forduló:
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK 5–1 (0–0, 1–1, 4–0)
Gólszerzők: Részegh Tamás (40. perc), Mihail Anyiszin (50. és 59.), Becze Tihamér (52.) és Konsztantyin Panov (56.), illetve Igor Bobcek (30.).
Kapura lövések: 36–23.
Büntetőpercek: 16–4 (ebből a sportklubos Andrej Taratuhinnak 10 perc fegyelmi). Játékvezetők: Csomortáni Zsolt és Crișan Hunor, illetve André Attila és Bandi Csaba.
Csíkszeredában
Bukaresti Steaua–Galaci CSM 3–13 (1–3, 1–3, 1–7)
Karcfalván
Sapientian U23–Brassói Corona 8–9 (5–3, 3–4, 0–2)
Gólszerzők: Ilyés Tamás (4.), Szabó Ákos (12.), Baróti Balázs (15.), Boldizsár Krisztián (17.), Tódor Csaba (17., 28.), Részegh Zsolt (36.), György Rajmond (37.), illetve Andrei Vasile (2.), Robert Bica (14.), Bíró Mátyás (15., 23., 31.), Bíró Ottó (33.), Andrei Haraga (38.), Mihály Ede (44.), Bíró Gergő (46.).
Kapura lövések: 26–47.
Büntetőpercek: 22–24 (ebből Gecse Olivérnek, illetve Andrei Vasilének 10–10 perc fegyelmi))
A csoport:
1. Csíkszeredai Sportklub 6 pont (24–2-es gólkülönbség)
2. Gyergyói HK 3 (15–6)
3. Bukaresti Sportul Studențesc 0 (0–35)
B csoport:
1. Brassói Corona 9 pont (18–11)
2. Galaci CSM 6 (22–7)
3. Bukaresti Steaua 3 (6–20)
4. Sapientia U23 0 (10–18)
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!