HIRDETÉS

Sportklub-előny a hokidöntőben

Sportklub-gólöröm. Ebben az idényben az egyik legjobb meccsüket játszották a csíkiak
Fotó: Gecse Noémi

2017. március 21., 21:59

Fegyelmezett és eredményes játékának köszönhetően a házigazda Csíkszeredai Sportklub nyerte az egyik fél négy győztes mérkőzéséig tartó romániai hokidöntő harmadik felvonását. A kék-fehérek kedden este 4–2-re győzték le a Brassói Coronát, és összesítésben 2–1-re vezetnek. Folytatás szerdán este, szintén a Vákár Lajos Műjégpályán.

2017. március 21., 21:59

A Progym elleni elődöntős meccsekhez hasonlóan újra zsúfolásig megtelt a csíkszeredai jégcsarnok kedden este. A finálé első csíki találkozója telt ház előtt zajlott, sokan csak a lépcsőkön vagy a karzaton kaptak helyet, a két szurkolótábor pedig végig sportszerűen buzdította kedvenceit, kitűnő volt a hangulat.

Kemény, de mindvégig sportszerű harc zajlott a jégen, jó volt az iram. Kiegyensúlyozottak voltak az első percek, majd átvette a kezdeményezést a Sportklub, de ennek ellenére az első gólt a Brassó lőtte: a 8. percben Bíró Gergő közelről, fonákkal meglőtt korongja meglepte Onodit, a Sportklub kapusát (0–1). Három percre rá egyenlített a Sportklub, egy kapu előtti kavarodásban a kipattanó korongra Péter Róbert csapott rá elsőként, és értékes gólt lőtt (1–1).

HIRDETÉS
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Enyhe csíki fölényben zajlott a második harmad első fele, Szolarjov előbb kihagyott egy tiszta gólhelyzetet, majd a 28. percben egy kapu mögül kapott passzból szép gólt lőtt (2–1). Két percre rá növelte előnyét a Sportklub, Salló távoli lövésébe Bíró Tamás ért bele a brassói kapu előtt, a korong botján irányt változtatva kötött ki a vendégkapuban.

Ezt követően időt kért a brassói szakvezetés, és a játékrész utolsó percei brassói támadásokkal folytatódtak. A 36. percben a játékvezető keze fenn volt, kiállítással sújtották volna a csíkiakat, de a korong a Brassónál maradt, akiknél Tőke kapus helyett mezőnyjátékos jött be, Mihály Árpád pedig gólt lőtt közelről (3–2). Három perccel a vége előtt emberelőnybe került a Sportklub, a kék-fehérek nagyon jól játszották meg ezt, Kana pedig ritkán látható bombagólt lőtt rövid felső sarokba (4–2).

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A harmadik harmadban többet kezdeményeztek a vendégek, a csíkiak pedig okosan, higgadtan védekeztek. Másfél perccel a vége előtt a Coronánál Tőke kapus helyett is mezőnyjátékos korcsolyázott be, az eredmény azonban nem módosult, mi több, a Sportklub lőtt egy kapuvasat.

Döntő, 3. mérkőzés:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 4–2 (1–1, 3–1, 0–0).
Gólszerzők: Péter Róbert (11. perc), Ilja Szolarjov (28.), Bíró Tamás (30.) és Tomas Kana (38.), illetve Bíró Gergő (8.) és Mihály Árpád (36.).
Büntetőpercek: 6–18 (ebből Tőkének, a brassói kapusnak 10 perc fegyelmi).
Játékvezetők: Branislav Jura, Andrej Bogdan és Jaroslav Ris.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban a Sportklub összesítésben 2–1-re vezet. Folytatás szerdán 18.30-tól, újra a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.

Söpréssel bronzérmes a Dunărea
Befejeződött a három nyert mérkőzésig tartó bronzcsata. A 3. helyért kiírt párharc harmadik, kedd esti összecsapásán: Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunărea 3–8 (1–0, 1–6, 1–2). Gólszerzők: Csergő Hunor, Barabás Sándor László és Basilides Tibor, illetve Philip Busbacher 2, Szőcs Szabolcs, Mihai Georgescu, Alexandru Munteanu, Mykola Kolyada, Jyuraj Durkech és Ondrej Rusnak. A párharcot a Dunărea nyerte, hokis kifejezéssel söpréssel, 3–0-ás összesítéssel.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!