A hazaiak Radim Valcharnak a 65. percben ütött góljával 1–0-ra legyőzte hosszabbításban a társbajnok vendég FTC-Telekom csapatát a jégkorong Erste Liga szombati mérkőzésén.
A magyar együttes sorozatban hat siker után kapott ki, de most is szerzett egy pontot. A Corona így továbbra sem talált legyőzőre rendes játékidőben, és hétfőn a Dunaújváros ellen folytathatja sorozatát. A Fradi három pontot visz haza első erdélyi túrájáról, és nem vette át a vezetést a tabellán.
Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Jó találkozott vívott két jó csapat. Nem csaphatjuk be magunkat, az első harmad rendben volt, de nem játszottunk egy hónapja, csak háromszor edzettünk. Az ellenfél frissebbnek tűnt, néha nagyon ránk jöttek. Szerencsénk is volt, de büszke vagyok a srácokra.”
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Igazán jó mérkőzés volt, mindkét csapat keményen dolgozott. Megvolt az esélyünk betalálni, de jól védekezett az ellenfél, a kapusuk is jól teljesített. Jól játszottunk, de gól nélkül nem lehet nyerni. Az ellenfél megérdemelte a két pontot.”
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–FTC-Telekom 1–0 (0–0, 0–0, 0–0, 1–0), hosszabbítás után.
Gólszerző: Radim Valchar (65.).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!