A gyergyói klub közösségi oldalán jelent meg egy közlemény: „A Gyergyói Hoki Klub ezúton tájékoztatja a szurkolóit és általában a jégkorong iránt érdeklődő közvéleményt, hogy csapatunk a 2020–2021-es szezonban is az Erste Liga szereplője lesz. A május 4-i jelentkezési határidő előtt letettük a jelentkezésünket a Liga következő idényére, és be is fizettük a benevezési díjat. Ez elfogadásra is került. Bárhogyan is alakuljon a gazdasági, egészségügyi helyzet Európában, ezen belül Magyarországon és Romániában, mi készen állunk a folytatásra. Ha lesz Erste Liga, mi ott leszünk! Arra készülünk, hogy népes lelátók előtt magas színvonalú meccseket játsszunk. Célunk, hogy a trófeáért harcoljunk”.
Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke azt nyilatkozta, hogy a csíkszeredai klub is elküldte jelentkezését. Azonban nagy a bizonytalanság, sok a kérdőjel az új idénnyel kapcsolatban.
Az elnök szerint nem lehet tudni, mikor kezdődhetnek el Romániában az edzések, nézőkkel vagy nézők nélkül lehet majd mérkőzéseket rendezni, lesz-e költségvetés a sportra, milyen körülmények között utazhatnak a csapatok Románia és Magyarország között.
Hasonló aggályai vannak Szőke Álmosnak, az Erste Liga elnökének. „A világjárvány miatt egyelőre továbbra is bizonytalan, hogy a határátlépések esetében mikorra normalizálódhat a helyzet, márpedig ez alapjaiban határozza meg nemcsak az Erste Ligában érintett erdélyi, hanem az osztrák bajnokságban szereplő Hydro Fehérvár AV19, valamint a szlovák pontvadászatban érdekelt Miskolci DVTK Jegesmedvék és MAC Újbuda szezonját. Azzal a lehetőséggel is számolunk, hogy ezek a csapatok ebben az esetben a magyar bázisú bajnokságban, az Erste Ligában indulnak.
– nyilatkozta Szőke, aki azt szeretné, hogy minden maradjon továbbra is az eddig megszokott mederben.
A ligaelnök hozzátette: a következő idényt a terveknek megfelelően szeptember elején vagy közepén el tudják majd kezdeni, a jelentkezési határidő pedig május 15.
Hodostól megtudtuk, hogy a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) a csíkszeredai alakulat nevezését küldte el a nemzetközi szövetséghez a kupaszereplésre.
– hangsúlyozta Hodos.
A Sportklub a kiírás szerint a második selejtezőkörben (október 16–18.) fog csatlakozni a sorozathoz, akárcsak a magyar bajnok Ferencváros. Az első selejtezőkörben (szeptember 18–20.) nyolc csapat – a szerb, a spanyol, az észt, az izlandi, a horvát, a török, a bolgár és a belga bajnok – fog küzdeni két csoportban. Innen a két csoportelső jut tovább a második köbe, ahol a Sportklub és a Fradi is érdekelt lesz. A második számú európai kupasorozat csoportbeosztását később készítik el.
A Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) 2020. évi rendes küldöttgyűlését a tervek szerint május 27-én tartják. Miként azt a meghívóban is hangsúlyozzák, a rendezvényre abban az esetben kerülhet sor, ha a járványügyi korlátozások és a jogi személyek működésére vonatkozó speciális rendelkezések ezt akkor lehetővé teszik.
A küldöttgyűlés hagyományos formában történő lebonyolítását azért preferálják a távoli elérést lehetővé tevő módszerekkel szemben, mert a személyi kérdésekben való döntéshozatal a küldöttek helyszíni jelenléte esetén szervezhető meg a legpraktikusabban. A MJSZ elnöksége emellett további forgatókönyveken is dolgozik. Ha a kijárási korlátozások május 27-én érvényben lennének, akkor vagy elhalasztják azt a tisztségviselők mandátumának jogszabályok szerint lehetséges 90 napos meghosszabbítása mellett, vagy elektronikus hírközlő eszközök igénybe vételével rendezik meg.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!