Az alapszakaszelső BJA pénteken kikapott a Tüskecsarnokban, majd vasárnap a csíkszeredai születésű Sofron István mesterhármasával otthon egyenlített, így következett az utolsó, harmadik felvonás, hétfőn este ugyancsak a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban.
Vendéghelyzetekkel indult az összecsapás, a lendületet Tóth Gergő kiállítása törte meg. A kivédekezett hátrány után Tóth Richárd hagyott ki nagy helyzetet.
A gól nélküli első harmadot követően – éppen amikor kiegészült az FTC – Ethan Somoza közelről emelt a léc alá, így vezetett a BJA. A vendégek két emberelőnyt is kihagytak, ebben közrejátszott, hogy Farkas Roland remekül védett.
A 48. percben kettő az egy elleni megugrásból a csíkszentkirályi születésű Ravasz Csanád előbb a levegőből mellé lőtt, ám a kapu mögött összeszedte a lecsorgót, és másodjára már nem hibázott. Bő hat perccel a vége előtt a kapusától kapott passzal Nagy Krisztián iramodott meg, majd mértani pontossággal lőtt a bal felső sarokba, eldöntve ezzel a továbbjutást. A végén üres kapura Somoza és Molnár Bálint is betalált emberhátrányból.
A 31-szeres aranyérmes, idén kupagyőztes FTC sorozatban hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, ez a remek széria szakadt meg most.
A másik ágon a Debreceni EAC nyerte az elődöntőt, összesítésben 2:0-val búcsúztatta a DVTK Jegesmedvék csapatát.
A BJA szerdán hazai pályán kezdi az OB I-es döntőt, pénteken Debrecenben, vasárnap pedig újból a fővárosban lesz mérkőzés. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!