A házigazda BJAHC csapatát két székelyföldi játékos erősíti: a csíkszeredai születésű Sofron István és a csíkszentkirályi Ravasz Csanád.
Mindkét fél idegesen, sok hajmeresztő hibával kezdett, de a két kapus ekkor még mindent hárított. Az 5. percben azonban Farkas Roland elnézte Vojtech Kloz kék vonalról eleresztett lövését, így a DEAC szerzett vezetést (0–1). Csakhogy a 10. percben váratlanul jött az egyenlítés: Judd Blackwater távoli lövése a hátsó plexiről a kapu tetejére pattant, onnan a kapu elé ugrott, és az érkező Sofron István a levegőből a hálóba ütötte (1–1).
Hetényi Zoltán – az utolsó aktív szapporói feljutó hős – csak a gólvonal mögött tudott beleérni a korongba, a játékvezetők videózás után ítéltek gólt. Ez megzavarta a vendégeket, másfél perc múlva emberelőnyben Nagy Gergő messziről, takarásból fordított (2–1). Sőt, miután Anton Senfeld szólóját védte Farkas, a 16. percben már 3–1 volt az állás. A hátsó palánkra belőtt korongra a védő Szabó Dániel lépett be, megelőzött két elalvó hátvédet, a középen érkező Blackwater elé tálalt, akinek közelről nem volt nehéz dolga.
A második harmad kevesebb helyzetet hozott, a debreceniek főleg emberelőnyből veszélyeztettek, mígnem újból hátrányba kerültek: közvetlenül a szünet előtt Blackwater lövése utat talált a hálóba (4–1).
A záró játékrész elején felpörgött a DEAC. A 45. percben Dominik Novotny fonákkal emelt a jobb felső sarokba egy kontra végén (4–2), majd Mihalik Gergő hagyott ki egy szólót. Volt esélye tovább faragni a hátrányon a vendég együttesnek, amikor egy lövés átcsorgott Farkason, de a védők a gólvonal elől tisztáztak. A hajrában Culihin botjában is benne maradt a gól, Galoha pedig a felső vasat találta el, így maradt a 4–2.
Míg a hazaiak három előnyből kettőt is gólra váltottak, addig a hajdúságiak négyből egyet sem.
Blackwater három pontjával (2 gól, 1 gólpassz) volt az este legeredményesebb játékosa.
Döntő, 1. mérkőzés:
Budapest JAHC–DEAC 4–2 (3–1, 1–0, 0–1).
Gólszerzők: Sofron István (10. perc), Nagy Gergő (12.), Judd Blackwater (16., 40.), illetve Vojtech Kloz (5.) és Dominik Novotny (45.)
A három győzelemig tartó párharc második meccsét pénteken 20.30-tól rendezik Debrecenben, vasárnap (19.30) pedig újra a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban lesz a találkozó.
A Budapest JAHC egyszer – még a jogelőd MAC Budapest néven – 2018-ban volt magyar bajnok, a Debreceni EAC pedig még soha.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!