Hirdetés

Sofron és Fejes kapott behívót a magyar hokiválogatottba

Sofron István megszokott tagja a nemzeti együttesnek
Fotó: Veres Nándor

2021. október 26., 13:21

A székelyföldi csapatokból két játékos kapott meghívást a magyar jégkorong-válogatottba, amely november két találkozót játszik. Sofron István a 150. magyar válogatottsága fele tart, Fejes Nándor számára a tizedik fellépés következik.

2021. október 26., 13:21

A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Sean Simpson szövetségi kapitány 24 játékost – 3 kapust, 8 hátvédet és 13 csatárt – hívott meg a háromcsapatos viadalra. Közülük ketten érkeznek a székelyföldi Erste Ligás csapatokból. Sofron István a Csíkszeredai Sportklubtól, Fejes Nándor a Gyergyói Hoki Klubtól csatlakozik a válogatott kerethez.

Hirdetés

Sofron már hosszú éve óta alapembernek számít a nemzeti együttesben, Fejes pedig még az elején tart ennek, eddig kilenc mérkőzésen léphetett pályára Magyarország felnőtt válogatottjában. A GYHK részéről még egy személy, Szilassy Zoltán is ott lesz a magyar csapattal, a gyergyóiak vezetőedzője edzőként segíti Sean Simpson munkáját. A válogatott november 8-tól készül majd együtt.

A Tüskecsarnokban sorra kerülő Sárközy Tamás Emléktorna programja: november 11-én 20 órától Magyarország–Olaszország, november 12-én 16 órától Olaszország–Ukrajna, november 13-án 17 órától Magyarország–Ukrajna.

A magyar jégkorong-válogatott kerete

Kapusok: Rajna Miklós (UTE), Hetényi Zoltán (DEAC), Arany Gergely (FTC-Telekom); hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói HK), Macaulay Scott, Garát Zsombor, Pozsgai Tamás (mindhárman MAC HKB Újbuda), Szirányi Bence és Kiss Roland (mindketten DVTK Jegesmedvék), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Dániel (UTE); csatárok: Sebők Balázs (Ilves Tampere), Galló Vilmos (Lulea HF), Erdély Csanád, Hári János, Terbócs István, Magosi Bálint, Mihály Ákos (mind Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (Csíkszeredai Sportklub), Nagy Gergő, Kulmala Rasmus (mindketten FTC-Telekom), Nagy Krisztián (SaPKo), Vas János (HC Presov), Szita Donát (Rungsted Seier Capital).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

A norvég hokiválogatott története legragyogóbb pillanatait éli

Története során először játszhat elődöntőt Norvégia az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, ellenfele a házigazda Svájc lesz, míg a másik ágon Kanada–Finnország párharcot rendeznek.

Már a hokivébé negyeddöntőjében megismétlődik az olimpiai finálé

Kialakult a negyeddöntő mezőnye a Svájcban zajló 2026-os jégkorong-világbajnokságon: a keddi csoportzáró mérkőzések után eldőlt, hogy már a nyolc között összecsap egymással az olimpiai döntő két résztvevője, a Kanada és az Egyesült Államok.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!