A GYHK fiataljai a Brassói Coronával találkoztak a bajnokság döntőjében. Az alapszakasz felsőházában megosztoztak a győzelmeken, mindkét együttes otthon tudta tartani a pontokat, így nem lehetett megjósolni azt, hogy a Barabás László–Csergő Csaba edzőpáros által irányított gyergyóiak, vagy Kovács László–Fülöp Rajmond kettős brassói csapata győz majd.
A gyergyóiak az elődöntőből a Felcsík SK elleni két sima (11–1 és 10-2) győzelemmel jutottak tovább, míg a Corona fiataljai a Csíkszeredai ISK-t búcsúztatták jóval szorosabb küzdelemben. A Brassó előbb 5–1-re nyert, majd a Csíkszereda 3–0-val visszavágott, hogy végül a harmadik találkozón 2–2-es rendes játékidős eredmény után szétlövésekkel jusson döntőbe a Cenk-alatti gárda.
Szintén két győzelemig tartott a finálé is, amelynek első felvonásán a Remete Ice Arénában nagyon egyoldalú játék után 8–1-re nyert a GYHK. Másnap Brassóban 3–0-ra vezetett a házigazda 20 perc után, majd a piros-fehér fiatalok szépítéseire rendre volt válasza a Cenk-alatti csapatnak. Két harmad után 6–3 volt az állás, de a záró játékrészben óriási fordítást mutatott be a Gyergyói Hoki Klub. Zsinórban öt gólt lőttek és 8–6-ra megnyerték a mérkőzést és ezzel egyben a bajnokságot is.
Romániai U15-ös bajnokság, döntő:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 8–1 (2–1, 3–0, 3–0).
Gólszerzők: Tamás István és Bartis Bence Béla 2-2 gól, Székely István, Molnár Szabolcs, Szilágyi Madarász Mátyás, Vaszi Péter 1-1, illetve Matei Casu.
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 6–8 (3–1, 3–2, 0–5).
gólszerzők: Sebastian Balteanu, David Costieanu 2-2, Tudor Candrea Bozga, Cristian Margineanu illetve Bartis Bence Béla 3, Tamás István, Székely István 2-2, és Dobai Dávid.
A bajnokság harmadik helyezén a Csíkszeredai ISK végzett.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!