A találkozó 3. percében már vezettek a brassóiak, Molnár Zsomborról feledkeztek meg a zöld mezes felcsíki csapat játékosai, aki egyedül maradva Béres Szilárd kapuja előtt nem hibázott. A 9. percben Cody Fowlie is betalált, majd a 12.-ben Radim Valchar volt eredményes egy cselsorozatot követően.
A Sapientia U23 lelkes fiataljai amikor náluk volt a korong, mindent megtettek azért, hogy zavart okozzanak Patrik Polc ketrece előtt, de helyzeteknél többre nem telt az erejükből.
A második harmadban Josh McFadden és Gajdó Balázs volt eredményes, majd fejre támadás miatt kapott végleges kiállítást a brassói Rareș Vasile. Az ezzel járó emberelőnyt nem tudta kihasználni a Sapientia U23 és a 36. percben Valchar növelte a vendégek előnyét.
Egy újabb emberelőnyben, a 37. percben meglett aztán a felcsíkiak szépítő gólja is, Róth Zoltán ugrott ki Antal Hunor remek passzával és szép gólt vágott Polc hálójának bal felső sarkába.
A harmadot Albert Zagidullin találata zárta, ő Bérest lőtte fejbe de a fejvédőről a kapuba került a korong.
Az utolsó játékrészben Daniel Tranca emelte nyolcra a vendégek találatainak számát. Ezután pedig Karda Előd nagyszerű egyéni akció után hozta kihagyhatatlan helyzetbe Róth Zoltánt, aki így duplázott. Amint később kiderült, ez volt a meccs utolsó gólja is, azaz a záró harmadot döntetlenre hozták a zöld-fehér fiatalok. Nagy érdeme volt ebben a kapus Elekes Rajmundnak, aki a második szünet után beállva remekül teljesített, mindössze egyszer tudták becsapni a brassóiak. A két csapat szerdán este 18.30-tól ismét összecsap.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!