Mindenképpen nyernie kellett volna a Háromszéki Ágyúsok csapatának a közvetlen rivális Galaci CSM elleni vasárnap esti meccsen, ahhoz, hogy még esélye maradjon a legjobb négy közé jutásra a romániai jégkorongbajnokságban. Azonban Onodi eszén nem tudtak túljárni a háromszéki fiatalok, és így a Duna-partiak örülhettek a végén.
A találkozó a második harmad közepéig nem hozott gólt, László és Onodi is magabiztosan hárította a kapuja fele tartó lövéseket. A 32. percben azonban egy kimaradt emberelőny után Csemerilov megszerezte a vezetést a vendégeknek.
Itt még nem volt elveszve semmi – gondolhatták az Ágyúsok szurkolói –, de a 36. percben egymás után két újabb találatot értek el a galaciak, és ezzel lényegében eldöntötték a mérkőzést.
A fiatal székely csapat nem tudta áttörni a rutinos vendégek védelmét, akik a 49. percben negyedszer is eredményesek voltak, 4–0-ra vezettek, és mint utóbb kiderült, ez lett a mérkőzés végeredménye is.
Ezzel a galaci CSM 51 ponttal zárja az alapszakasz 28 mérkőzését, az Ágyúsoknak 40 maradt, így már matematikailag is eldőlt, hogy az alsóházban szerepelnek első szezonjuk végén.
Pelle Torstensson legénységének szerdán és csütörtökön még két mérkőzése lesz hazai jégen a Gyergyói Hoki Klubbal szemben, de ennek már semmilyen tétje nincs, az itt elérhető 6 pont már nem elég a felsőházhoz és a bajnokság kiírása szerint az egymás közti eredményt csak akkor vinnék tovább, ha mindketten az 1–4, vagy az 5–8 között folytatnák.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!