Ez a döntés komoly jelentőségű a gyergyószentmiklósi jégkorongcsapat számára, hiszen így Rinne és Haaranen – miután leteszik az állampolgársági esküt és megkapják a romániai állampolgárságot igazoló személyes dokumentumaikat – már nem fognak légiósnak számítani. Ez főleg a kapus Rinne esetében lényeges, hiszen a romániai bajnokság szabályzata szerint csak romániai állampolgársággal rendelkező kapusokat lehet nevezni a bajnoki meccsekre. Mostantól azonban ő is bevethető lesz itt.
Az Erste Ligában ennek az idéntől bevezetett pontrendszer és a légióskorlátozás feloldása nyomán már nem volna jelentősége, azonban – ha a korábbi években megszokott rendszer érvényben marad – Rinne a Sportklub és a Brassó elleni kettős jelentőségű (a román bajnokságban is számító) Erste Liga-meccseken is szerepelhet.
A Gyergyói Hoki Klub keretében így hat légiósnak minősülő játékos lesz (Santeri Saari és Jimi Jalonen hátvédek, Orbán Brance, Bodó Christopher, Devin DiDiomete és Sébastien Sylvestre csatárok). Szilassy Zoltán edző így akár mindegyiküket egyszerre be tudja vetni a romániai bajnokikon is, ahol hat légiós szerepelhet egyszerre.
Barti Tihamér a bejelentésben így fogalmazott: „A Gyergyói Hoki Klub tiszteletbeli elnökeként amellett, hogy jó szurkoló módjára biztatom a csapatot, ahol csak lehet, igyekszem segíteni.
Ma egy jó hírrel szolgálhatok! A bukaresti kormányülésen elfogadták piros-fehéreink két finn légiósa, Rasmus Rinne kapus, illetve Matias Haaranen hátvéd honosítási kérelmét, ami azt jelenti, hogy a rövid procedurális eljárásokat követően hazai játékosokként számíthat rájuk a szakmai stáb. Örülök, hogy segíthettem és részese lehettem a folyamatnak, az RMDSZ bukaresti képviseletének pedig ebben az ügyben is köszönöm a segítségét.”
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!