Hirdetés

Rajtolhat az új hokiidény, a Sportklub is bérleteket árul

Ha minden jól alakul, egy hét múlva bedobják a korongot a közös magyar–román hokibajnokságban
Fotó: Pinti Attila

2020. szeptember 04., 14:15

Bár még nem lehet tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt mikortól lehet nézők előtt jégkorong-mérkőzéseket rendezni Romániában, a Csíkszeredai Sportklub nekivág az új idény bérleteinek árusításának. Az Erste Liga egy hét múlva kezdődhet.

2020. szeptember 04., 14:15

Erről közösségi oldalukon számoltak be a csíki kék-fehérek. „Hál' Istennek eddig a vírus – mely egyes vetélytársainkat már elért – elkerülte csapatunkat, reméljük így is marad mindez. Gőzerővel készülünk az előttünk álló feladatokra, keretünk erős, alkalmas a szokásos céljaink elérésére, vagyis, mint mindig, mindent meg akarunk nyerni!

Hirdetés

A bizonytalanság közepén is azt a döntést hoztuk, hogy nekünk, a Sportklubnak csakis előre szabad tekinteni és a saját utunkat járni, ehhez kerestük meg azokat a játékosokat, akik a következő szezont, szezonokat velünk fogják tölteni, újabb fiatalokat építünk be, erős légiósokat szerződtettünk, hogy legyen reális esélyünk céljaink eléréséhez

– olvasható a közleményben.

A dolgok mai állása szerint megszokott telt házas meccsek egyelőre nem valószínűek, de a jövő héttől a Sportklub elkezdi árusítani a bérleteket, változatlan áron, a tavalyi szinten. „Hogy mit tudunk nyújtani érte cserébe? Ha minden jól megy, helyszíni szurkolási lehetőséget, a szabályozók szerint – amit persze még nem ismerünk. Ha nem megy minden jól, az internetes közvetítést a mérkőzéseinkről. (…) Tudjuk, hogy a Sportklub bérletesei, a jegyet vásárló szurkolói, mind fizikai, mind pénzügyi vonatkozásban a legnagyobb támogatóink. A Sportklub nagycsalád részesei. Ez a kiesés mind fizikai, mind anyagi vonatkozásban egy újabb nagy csapás, de "ejsze" kibírjuk ezt a szezont is, közösen. (…)

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Aki támogatni szeretne és megteheti, kérjük vegyen bérletet, aki kicsit jobban áll, kérjük vegyen két bérletet, aki még jobban, vegyen még többet, szükségünk van rá”

– olvasható a Sportklub közösségi oldalán.

Kapcsolódó

Két nappal korábban hasonló döntést hozott a Gyergyói HK vezetősége is, Gyergyószentmiklóson is elkezdték a bérletek árusítását.

Egy hét múlva rajtolhat az új idény

Szeptember 12-én indul a jégkorong Erste Liga 2020/21-es idénye – döntött rendkívüli ülésén a liga. A közleményben az olvasható, hogy a sorsolást a tervek szerint szeptember 6. után, a jövő hét elején publikálják.

Jelenleg három klub – Dunaújvárosi Acélbikák, Újpest és a FTC-Telekom – pályára lépését akadályozza meg a koronavírus-fertőzés, a bajnokságot így azok a csapatok kezdik meg jövő héten, amelyek keretében nincs jelen a vírus, a többiek később játsszák le a mérkőzéseiket.

Előreláthatólag az erdélyi csapatok magyarországi találkozókkal indítják az idényt.

Sipos Levente, a magyar szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornának elmondta, a csapatok olyannyira a kezdés mellett voltak, hogy döntésük szerint csak akkor maradnak el találkozók, ha egy együttesben 13 mezőnyjátékos plusz egy kapus sem áll rendelkezésre.

A sportvezető elárulta, a rajton vélhetően a három erdélyi gárda – a Brassó, a Csíkszereda és a Gyergyószentmiklós – mellett a Vasas, a MAC HKB, a Fehérvári Titánok és a Debreceni EAC léphet jégre, mert ezekben jelenleg nincs koronavírusos eset.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!