Erősen kezdett Mikael Tisell legénysége, és a negyedik percben kétgólos előnyt szerzett. Előbb Ferencz-Csibi, majd Karpusz is betalált a bécsiek ketrecébe. Nagyon azért nem nyugodhatott meg a gyergyói társaság, hiszen a Vienna Capitals első csapatának több játékosával is megerősített házigazdák rövidesen felzárkóztak egy gólos különbségre.
Aztán hamarosan kiderült, különösebb ok nincs az idegességre, Budapesten a Hokiklub háromgólos hátrányba került a Fehérvári Titánokkal szemben, azaz már csak elméleti esély maradt arra, hogy három pontot szerezzen.
Ezzel egy esetleges GYHK-vereség sem lett volna probléma, a Hokiklub már nem érhette volna be a gyergyóiakat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nemtörődöm módon odaadták volna a mérkőzést a Capitals II-nek.
Mentek előre becsülettel továbbra is Csergőék, örömet szerezve ezzel a helyszínen őket buzdító mintegy száz piros-fehér drukkernek.
A második harmadban Nagy góljával növelte az előnyt a GYHK, amire a 46. percben válaszolt a „Kisbécs”. Ezután Ferencz-Csibi második találata következett. A fiatal hátvéd számára ez volt az első duplázás az Erste Ligában, és volt oka a külön ünneplésre Orbán Szilárdnak is, aki két gólpasszal tette emlékezetesebbé a 23. születésnapját. Az 5–2-es győzelmet jelentő végeredményt Constantin állította be.
A GYHK-nak még egy mérkőzése hátra van, pénteken a Schiller-Vasas vendégeként játszanak Gógáék, de ennek már nem lesz tétje.
A gyergyóiak már a rájátszásban vannak, hétfőn pedig kiderül, hogy melyik csapat választja őket ellenfeléül.
Addig pedig még szombaton 18.30-tól és vasárnap 11 órától letudnak két meccset a hazai bajnokságból is, amikor a Sportul Studentesc lesz az ellenfél Gyergyószentmiklóson.
Jégkorong Erste Liga, középszakasz, alsóház:
Vienna Capitals II–Gyergyói HK 2–5 (1–2, 0–1, 1–2),
gólszerzők: David Satmark (6.), Philippe Lakos (46.), illetve Ferencz-Csibi Róbert (4., 52.), Vlagyiszlav Karpusz (4.), Nagy Csaba (35.), Mircea Constatin (55).
Kiállításpercek: 12–8.
Kapura lövések: 37–31.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!