HIRDETÉS

Ráadásban dőlt el a magyar–román hokicsata

Fotó: Szűcs Attila

2020. február 08., 19:00

Második meccsét is megnyerte a magyar férfi jégkorong-válogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese szombaton délután hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a székely hokisokra épített romániai válogatottat.

2020. február 08., 19:00

A romániai együttes már az első kapura lövéséből, a 35. másodpercben megszerezte a vezetést, Trancă emberelőnyben, rövid sarokra lőtt korongja a magyar kapuban kötött ki (0–1). Egy percre rá egyenlített a magyar válogatott, egy kipattanót Sarauer közelről értékesített (1–1).

A folytatásban jó iramú mérkőzést láthattak a Motorpoint Arenába kilátogató – köztük számos magyar és román – nézők. Nagyobb helyzetek Románia kapujánál voltak, de az első szünetig az eredmény nem módosult.

A második játékrész csak nagy harcot hozott, újabb gólt nem.

Több gólhelyzet a romániai kapunál adódott, de Patrik Polc kapus mindent védett. A 45. percben átvette a vezetést a magyar válogatott: Sofrontól kapott kiváló passzt a középen jól érkező, 18 esztendős Papp Kristóf, aki egy csellel elhúzta a kapus mellett a korongot, majd a hálóba lőtte (2–1).

HIRDETÉS

A játék képével ellentétben az 56. percben egyenlített a romániai együttes: a középen üresen hagyott Butocsnov tört kapura, kihasználta a sebességelőnyét, ziccerig korcsolyázott, majd egy testcsel után a kapuba lőtte a korongot (2–2).

Az ötpercesre tervezett ráadás csak 15 másodpercig tartott:

Hári kapott remek korongot Stipsicztől, felgyorsított, két védő között bekorcsolyázott, remek ütemben tálalta a korongot Erdélyi elé, aki közelről a hálóba bombázta (3–2).

A mérkőzés legjobbjainak Papp Kristófot, illetve Góga Attilát választották, majd a két csapat meghallgatta a magyar himnuszt.

A 22 tagú romániai keretből 15-en székelyföldiek •  Fotó: Szűcs Attila Galéria

A 22 tagú romániai keretből 15-en székelyföldiek
Fotó: Szűcs Attila

Jégkorong, olimpiai selejtezőtorna, 2. forduló:
Magyarország–Románia 3–2 – hosszabbítás után (1–1, 0–0, 1–1, 1–0).
Gólszerzők: Andrew Sarauer (2.), Papp Kristóf (45.) és Erdély Csanád (61.), illetve Trancă Dániel (1.) és Anton Butocsnov (56.).
Kapura lövések: 43–24.
Büntetőpercek: 10–4.
Magyarország: Arany Gergely (Rajna Miklós) – Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence, Hári János, Terbócs István, Erdély Csanád; Scott Macaulay, Szirányi Bence, Nagy Gergő, Sofron István, Papp Kristóf; Kiss Dániel, Garát Zsombor, Galanisz Nikandrosz, Andrew Sarauer, Csányi Karol; Szabó Bence, Benk András, Szita Donát, Tóth Richárd. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen.
Románia: Patrik Polc (Tőke Zoltán) – Góga Attila, Flinta Botond, Fodor Csanád, Roberto Gliga, Rokaly Szilárd; Gecse Hugó, Salló Alpár, Péter Balázs, Trancă Dániel, Molnár Zsombor; Pavlo Boriszenko, Jevgenyij Jemeljanyenko, Anton Butocsnov, Bíró Gergő, Vitalij Kiricsenko; Farkas Tamás, Györfy Tihamér, Rokaly Norbert, Mircea Constantin, Péter Zsolt. Szövetségi kapitány: Julius Pénzes.
Játékvezetők: Alex Dipietro (Svájc) és Anton Hladcsenko (Ukrajna), illetve Daniel Beresford (Nagy-Britannia) és Frederic Monnaie (Belgium).

Nagy-Britannia–Észtország – 20 órától.

Korábbi eredmények: Nagy-Britannia–Románia 4–3 és Magyarország–Észtország 4–1.

A vasárnapi program: 16 órától Észtország–Románia, 20 órától Nagy-Britannia–Magyarország.

A négyes torna győztese továbbjut a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok utolsó kvalifikációs körébe.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Szétlövés döntött a csíkdánfalvi Tízesek Kupáján

Hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 20. alkalommal megszervezett csíkdánfalvi Tízesek Kupája. Az évről évre hagyományosan megszervezett jégkorongtornán az elmúlt húsz esztendőben több mint száz játékos – gyerek, ifjúsági és felnőtt – lépett jégre.

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

Rangadó volt a javából a GYHK és a Corona összecsapása – így látták az edzők

A címvédő Brassói Corona fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 5–4-re győzött az éllovas Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az erdélyi rangadó után az edzők nyilatkoztak.

A hosszabbításban gyűrte le a címvédő a Gyergyói Hoki Klubot

Roppant fordulatos és küzdelmes mérkőzést vívott karácsony másnapján a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A rendes játékidő nem hozott döntést, a végén a vendégek örülhetettek.

Egymás ellen játszanak az ünnepek alatt az erdélyi Erste Ligás hokicsapatok

Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Brassóban is lesznek jégkorongmérkőzések az ünnepek alatt, a találkozóknak dupla szorzójuk van, az Erste Liga mellett beszámítanak a román bajnokságba is.

Két játékosa szerződését meghosszabbította a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub játékoskerete jelentős részének lejár a szerződése a 2024–2025-ös szezon végén. A gyergyóiak már el is kezdték a csapatépítést a következő idényre, a napokban bejelentették Imre Patrik és Fejes Nándor szerződéshosszabbítását.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!